2013. március 16., szombat

Csillag

Ahogy befejezték az ellést a Rackák, úgy fogtak neki a kecskék sorban. Először a deres szürke kecske kezdte, aki bárány dajkaként kezdte, mert az ő gidája halva született. Most az öles folytatta és egy szép fekete tarka nőstény gidának adott életet. A homlokán lévő csillagról kapta a nevét a keresztségben. Így a dajka szerepét most ő vette át és a deres szürke teje pedig a konyha asztalra kerül. Egy kecskénk ellését várjuk még, a bakunk jól dolgozott ;o)


2013. március 13., szerda

Dajka kecske


A legnagyobb körültekintés, elővigyázatosság és maximálisan kielégítő táplálás esetén is adódhat olyan, hogy az anya nem termel elég tejet ahhoz, hogy a bárány kielégítő ütemben fejlődjön. Ennek a legbiztosabb jele az, hogy amíg a bárány hasonló korú társai szinte napról napra szemmel láthatóan erősödnek, addig a kevés tejet kapó bárány elesettebbé, soványabbá válik. Nem utolsó sorban sokszor sír, hogy az anyját a tejleadásra ösztönözze.

Gyakorlat juhászatokban, hogy a nyájban tartanak néhány kecskét, melyeknek nemcsak az a szerepe, hogy a juhász tejhez, tejtermékhez jusson, hanem az elárvult, vagy lemaradott bárányoknak azt a bizonyos többlet szükségletet biztosítani tudják.

Nemcsak a Racka juh, de a kecske is rafinált természet. Ezért nem elegendő, ha csak a fejős kecske a nyájban van, hanem odafigyelni, dajkásítani is szükséges. A kecske mennyiségileg több tejet termel a juhoknál. A föcstejes időszakot ugyan pótolni nem tudja, de dajkásítással alkalmas arra, hogy a lemaradott bárányok megfelelő tejtáplálékot kapjanak.

A bárány sem érti először, hogy mit akarunk tőle a kecske emlőinél. Első alkalommal a tarkójánál fogva szétnyitjuk a száját és a duzzadt kecske tőgy bimbójából néhány tejsugarat húzva fejünk a szájába. Aztán megpróbáljuk kiváltani a szopási reflexet ujjunkkal, a kecske bimbójának bárány szájába helyezésével. Általában az első sikeres alkalom után, de néhány próbálkozás után biztosan sikerrel járunk és a bárány szopni kezd. Ekkor már csak a kecskére kell odafigyelnünk, hogy ezt tűrje és fogadja el. Az esetek többségében a kecske azért alkalmasabb erre, mert nem olyan szoros a kötődése az utódjához, mint például ez megfigyelhető a juhok esetében. Ezért mások utódait legtöbbször könnyebben elfoglalja.

A dajkásított és pót táplálással gondozott bárány esetében a fogyasztást úgy tudjuk ellenőrizni, hogy a kecske másik tőgyfelét kifejjük. Így látjuk megközelítőleg az elfogyasztott tejmennyiséget. Abban az esetben, ha a kecske túlságosan elfogadja a bárányt figyelnünk kell, nehogy a bárány megcsaljon bennünket nap közbeni fogyasztással.

A tejlopás nap közben nemcsak azért probléma, mert nem tudjuk mennyit fogyasztott a bárány, gida, nem tudjuk mennyi tejet ad az anyánk. Miért fontos ez? Hiszen mondhatná bárki, hogy nem kell vele törődni, csak alá csapjuk és kész.

Ahogy a Szelén és E vitamin pótlásnál is említettük, hogy nem elegendő, hogy legyen előttük nyalósó és a gond el van vetve, úgy ebben az esetben sem oldottuk meg a problémát a gida, bárány anyák alá engedésével. Kecske esetében lényeges, hogy minél több tejet nyerjünk a tartás során.

A bárány, gida eredendően nemcsak naponta 2-3 alkalommal szopik, hanem sűrűn, egész nap rendszeresen. Ezért az anyja vagy a kecske által termet tejet folyamatosan üríti, kiszopja. Ráadásul a tőgy utófejésében is verhetetlen. Hiszen kézi fejés során, de gép fejéskor is a fejési technika a bárány, gida szopását igyekszik utánozni. Ez nem véletlen, hiszen a bárány, gida tökéletes ügyességgel tudja a tőgyből a legutolsó tejcseppeket is kinyerni. Dajka kecske esetében ez azért lényeges, mert a nem a saját utódját szoptató anya a báránynak nem adja oda az utolsó cseppig a tejet, hanem képes visszatartani.

A nap közben sűrűn, több alkalommal történő szoptatás, a visszatartott tejmennyiség mind azt a következményt okozhatja, hogy a kecske apasztani kezd. Nem alakulnak ki a termelt tej tárolására alkalmas izmok, inak és kötőszövet, hiszen szinte mindig üres a tőgye a folyamatos csapolás következtében. A vissza tartott tejmennyiség pedig pont az utófejés hatását nélkülözi, ezért a tőgyben maradt tej hatására vagy begyullad a tőgy, vagy apasztani kezd.

Ezért a helyes gyakorlat az szokott lenni dajkásított nevelés során, hogy a bárányokat, gidákat felügyeletünk alatt neveljük, tápláljuk úgy, hogy kezdetben segítünk, később a folyamatot ellenőrizzük és szemmel tartjuk alá engedéskor.





2013. március 12., kedd

Vége a télnek




 Érdekes módon, a tél végén meglehetősen száraz reggelek köszöntöttek a tájra, mármint azon a napokon, amikor nem esett az eső. A növekvő világos órák száma már tagadhatatlanul jelezte, hogy itt a tavasz. Reggel már verőfényes világosban csodálkoztak a Rackák a gazdára az etetés időpontjában. Este szintén meglepődve tapasztalták, hogy még javában nappal van, amikor kapják az esti adagjukat. Mégis ahelyett, hogy enyhült volna az idő a mogyoró, az orgona rügybe fakadásával egy időszakban váltak csípőssé a hajnalok.

A Rackák ezt megoldották úgy, hogy szinte egész éjjel a jászolnál csomagolták befelé a szénát, míg hajnalra kérődzni bevonultak az istállóba. Ki sem akarták dugni az orrukat reggel még, hanem jólesően elnyúlva helyezkedtek el kényelmesen. Virradat után viszont kihasználták a délelőtti napsugarakat, és napozni kifeküdtek a karám sarkába. Az idő javulásával egyre unottabban tömték a szájukba a jászol rácsai közül a szénát, türelmetlenül figyelték, ahogy a karámon kívül egyre zöldebb és frissebb a fű.

Nem is tudták azon a reggelen, amikor az istálló ajtaja bezárult a karám felöl, hogy eljött a nagy nap. Az istállóból utánfutóra kerültek, és szorosan egymáshoz simulva vették tudomásul, hogy valami változás jön, valami véget ért. Alig akarták elhinni a legelőre érve, hogy a zsúfolt utánfutóról a frissen zöld végtelennek tűnő legelő tárul a szemük elé.


Ennek következtében úgy fél méteres bakugrásokkal hagyták el az utánfutó rakterét. Rövid bégetés következett, ahogy becsatlakoztak az új nyájba a többiek közé, mert először nem találták egymást a nagy meglepetésben. Aztán amikor ez megtörtént, elhallgattak, akkor nyílt a karám ajtó és a nagy nyáj egyszerre vonult legelni. Mintha a karám kitáruló kapuja végképp feledtette volna, és maga mögött hagyta a telet. Először szinte habzsolták a juhok e lehetőséget és izgalmukban azt sem tudták, hogy fogjanak neki. Aztán az ürük kezdték annyira jól érezni magukat, hogy nagy szökkenéssel játszottak, amikor fű érte a talpukat. Eképpen vitték a nyájat jobbra-balra, mert az anyák még nem hagyták nyugodtan magukra bárányaikat a nagy kavarodásban.


Végül lenyugodott mindenki, és mintha ez egész életükben így lett volna, úgy simultak bele legelés közben a tájba. Összeállt a nyáj és hömpölyögve úsztak legelés közben a friss tavaszi fűben. Vége lett a télnek, a szezon elkezdődött!

2013. március 2., szombat

Pirók Racka bárány

Ebben a szezonban az utolsó bárányok születéséről szóló bejegyzésem ismét érdekes dolgot hozott. Megellett az utolsó Racka anyánk is, akitől bárányt vártunk. A tavaly született idén másod füves toklyók közül 3 még kihagyta ezt a dolgot, de majd az idén ősszel bepótolják remélhetőleg. Az utolsó anya ellését nagy figyelemmel vártam, mert tavaly és előtte évben is elhagyta bárányát. Az első alkalommal annak tudtam be, hogy biztos a szállítás, költözés volt rá ilyen hatással. A második alkalommal már megjelöltem a nyakában jelző kötéllel, hogy idén tavasszal el ne felejtsem. De idén úgy döntött szoptatja, védi és felneveli a bárányát.

A születés után a bárány színét annak tudtam be, hogy még a magzatvíz nem száradt fel teljesen. Ám ahogy az anyja felnyalta és megszáradt akkor láttam, hogy ismét egy érdekes dologgal állunk szemben.

Ahogy már beszéltük a fehér Racka igazából nem fehér. Születéskor pirók színezettel születik, ami leginkább a végtagokon, fejen és a farkán látható bárány korban. Aztán a szőre ahogy növekszik a göndör szőr már fehéres sárgás. A különbség a fehér és a pirók bárány között annyi, mint a képen is látható, hogy a pirók bárány színezete pont fordított. Azaz a hátvonalon, faroktőnél erőteljesebb a sötét szín, és a fejen, hason világosabb. Pont fordítva, mint a kalsszikus fehér Racka bárány esetében. A képen látható bárány anyja és apja is fekete. A pirók színezet természetesen a Magyar Szürkemarha borjú esetében terjedt el, onnan is kapta a nevét. 
A bárány nevelés hasznos tanulsága pedig annyi, hogy a vemhesség alatt és az ellés során is a Szelén, E vitamin kiegészítésnek, pótlásnak óriási jelentősége van. Néhány esetben nem elegendő pusztán az, hogy szelénes nyalósó legyen a juhok előtt. Talán azért, mert a vemhesség második felében az anyák étvágytalanabbak. Ez pont egy időszakra esik a téli kellős közepének szűkebb takarmányozásával. A nyalósó hatására a juhok többet isznak és többet is esznek ez tény. Viszont az anya hasában a méhben fejlődő bárány teriméje miatt a bendő takarmány befogadó képessége nem akkora. Ennek a deficitnek a következménye lehet, hogy a vemhes anya nem eszik, vagy nem tud annyit enni.
Egyszerű, bagatellnek tűnő dolog a Szelén és E vitamin pótlása, de mire az ember rájön...
Szelén hiányos anyák egyszerűen nem termelnek annyi tejet, illetve születéskor a bárány sorsa eldől, mert nem képes felállni. Élénk, tiszta, csak éppen nem képes felállni. Ha nem áll fel, akkor pedig nem tud szopni. Ilyen esetekben a bárány szelén és E vitamin pótlása már mit sem ér, mert a kezdő szelén és E vitamin szintet az anyaméhen keresztül kell felvennie az élet megfelelő indításához. Ezért az idén az első ilyen felállni képtelen bárány után a vemhes anyák most injekciót kaptak. Mivel a Rackák nem tudták elmondani, ezért az Szelén és E vitamin injekció jótékony hatását azzal közölték, hogy utána ilyen eset már nem volt. Még az eddig bárányát elhagyó anya is neveli, szoptatja pirók bárányát...