Bizony eljött a tavasz! Ez azt is jelentette, hogy a Rackák már vágytak nagyon az istállóból a tágas karámba. Olyannyira, hogy a napsütéssel nem is igen vágyakoztak az ólba, hanem maradtak éjjelre is kint a szabadban. Mennyivel jobb is a csillagos ég alatt, mint az istállóban a tél alatt felgyülemlett trágya tetején tölteni az időt, még ha a trágya teteje mindig friss aljat is kap.
A mélyalmos tartás azt jelenti, hogy a jószágok alól nem szedjük ki a trágyát, amit ürítettek és össze kevertek az alommal, hanem rászalmázunk, illetve mindig friss, tiszta teteje lesz. Ez viszont azzal jár, hogy bizony az alom vastagszik csak vastagszik. Tavasszal aztán, amikor eljön az idő, hogy a jószágok elhagyják az istállót, akkor az ember nekifog és elkezd kitrágyázni.
Marha trágyával ellentétben a juhok trágyája bogyós, ami azt jelenti, hogy nem olyan híg, hanem lehullik a villáról. A juhok apró körmeikkel jó alaposan meg is tapossák, össze tömörítik, aminek következtében úgy összeáll, hogy a villával megbontva jön az egész aljzat.
Persze mennyivel könnyebb és egyszerűbb géppel ezt kiművelni. Nagyobb juhászatok esetében van is erre kapacitás, illetve ember kézzel és villával talán nem is győzné. Ezért a markoló, illetve a tolólap jó szolgálatot tesz. Kissebb juh állománynál viszont marad a magad uram.
Népművészet mestere cím ugyan nem jár érte, de a Rackák hálásak azért, mert újra szellős, tiszta, jó levegőjű, friss az istálló.
Vége hát a goromba télnek és a tavaszi idény munkák egyike, hogy az istállózott jószág által termelt trágyát kitermeljük szarvasba, vagy kazalba. Mivel jócskán alapos és beállt volt a tél, ezért termeltek bőven, hogy magas trágya kazal legyen.
Most még ott magaslik, éktelenkedik, de hamarosan vissza kerül a Racka trágya az anyaföldbe, hogy táplálja a rajta termő növényeket. Ezzel ez a szezon munka is letudva, kitrágyázás kipipálva.
