Minden évben
készülünk rá, mégis szinte egyik napról a másikra, sőt egyik óráról a másikra
köszönt ránk hirtelen a tél. Már amikor úgy érezzük, hogy no most tél van
igazán. December elején még erősen pluszos nappalok, bár hajnalonta volt már
némi érintőleges fagy.
Siettünk is
november hónapban, hogy mire a tél keményít, addig minden a helyén legyen. Széna
a helyén letakarva. Új istálló elkészült. Kukorica szár behordva. Karám
kialakítva. Volt némi kapkodás, és elég szoros napirend, de sikerült.
Egyszer
aztán feltámadt a szél és farkasordító hideget hozott. Csontig hatoló dermesztő
széllel meredt meg minden a tájon. Ami félig lett kész az már félig maradt. Nem
sok hó esett mennyiségileg, de azt viszont vízszintesen a szél besöpörte
mindenhová, ahová csak tudta és lehetett.
A jószágok
szinte érezték ezt előre, mert napok óta vehemens étvággyal csak ettek és ettek.
Kicsit mintha jól is esett volna nekik a kezdeti hajnali lehűlés, mert
felélénkültek. Később aztán kiderült, hogy ez csak azért volt, mert kompenzálni
akarták a hideget.
Ebben az
évben advent idején a tél beköszönte egy hétvégi, kora délutánra esett! Itt a
Délvidéken pontosan december 8.-án történt mindez.
A Rackák
eddig szinte alig tűrték a hozzá szoktatást az istállóhoz, mert az éjszakai
becsukás idejének végén reggelente szinte kitörtek. Most önmaguk vonultak estére
az istálló fedett helyére. A kecskékkel a szokásos villongás is elmaradt most.
Eddig mindig el kellett dönteni, hogy ki a nagyobb úr az istállóban.
Ez a rangsor
vita a gyöngytyúkokra is jellemző volt, mert semmi pénzért nem egyeztek a
baromfiudvar többi lakójával. A fekete kacsák és a kopasz nyakú fekete tyúkok már
megbékéltek egymással régen. De a gyöngyös az más. Zárt helyen agresszívebb és
ezért összeférhetetlen. Hetek óta nem is kell megosztaniuk a területüket csak a
japán tyúkokkal. Az új területük viszont megegyezik a rackákéval. Amit az
abrakolásnál a juhok és a kecskék elpotyogtatnak, vagy a széna rácsból
kiszórnak, azt még a gyöngyös és a japán tyúk átválogatja.
Most a japán
tyúkok már az istállóban a jászolban várták a Rackákat szélvédett helyen. A
gyöngytyúk az nem. Azok még kint poroszkáltak volna a hóban éjjel is. Ugyan
idegesek voltak, mert minden hópelyhet tukácsoltak, de hiába. A hó az csak esett
tovább.
Most nemcsak
dranka került az istálló ajtóba, hanem szélfogó OSB lap is vastag akác oszloppal
kitámasztva, raklappal megerősítve. Ez az istállóban lévő jószágoknak már
jelezte, hogy most nem a szokványos éjszakai becsukásnak jött el az ideje, hanem
beállt a tél.
Kint csak
vastagodott a hótakaró, illetve a metsző szél még a tető alá is behordta a
kukorica szárra, ami az istálló álmennyezetét alkotta. A juhok nem bégettek, a
kecskék nem mekegtek, hanem egymás mellett állva vették tudomásul, hogy
mostantól jászolból esznek. Amikor a legelőről bejöttek a téli szállásra már
átálltak a száraz takarmányra. Ezt némi csemege kukorica szár még segítette.
Egész nap
fagy, reggelente mínusz 10
Celsius körül, váltakozó hóeséssel. Persze ez kint, mert
az istállót a Rackák és a kecskék belehelik. Húznak maguk alá a szénából annyit,
hogy jóllakva elnyúljanak az alomban kérődzeni. Csak a szuszogásuk hallik a
jászol mögül és az a megelégedett harsogás, amikor a jászolba tett új szénát
rágják.
A fekete
kacsáknak nem számít a tél. Ha már a nagy hóban nem tudnak lépni, akkor egészen
egyszerűen úgy viselkednek, mintha úsznának a vízen. Hason csúszva lökik a
lábukkal magukat előre. Ugyan úgy tűnik, mintha szándékosan hibernálnák magukat,
annyira lelassulnak. Enni viszont esznek rendesen, mert kell az energia a
hidegben és fűtenek a tolluk alatt.
Ilyenkor már
a kutyáknak is meleg vizet hoz az ember a házból, ami akármilyen meleg néhány
óra alatt belefagy az itatóba. A juhok itatóját is így tartják fagypont felett.
A kacsák viszont annyit pacsálnak, hogy az egész itató olyan, mintha jégbe
öntötték volna. Úgy kell felverni az új meleg vízzel.
A Pulik
szabályosan hasalnak a hóban. Fürdenek benne és feszt dúrják az orrukkal. Csak
akkor van baj, amikor a nagy hóban a lábukon galacsinok képződnek, hogy járni
sem tudnak. A tincseikre hullott hó először megolvad, majd a tincsekbe hatolva
megfagy. Ezért télen a Pulik csilingelnek. Már egyre kevesebb neszre ugranak,
mert nem pocsékolják az energiát ebben a hidegben.
A Sinkák
pedig először két pofára eszik a havat. Mellső lábukkal ráhasalnak és
játszanának a hulló pelyhekkel. Míg végül összekuporodnak, mint a szánhúzó
kutyák és szabályos katlant alkotnak a testükkel. Ebben az időben akaratlanul is
a kukorica szár kúppal vannak elfoglalva. No nem az egereket keresik benne, bár
a Pulikkal azt ki is űzik, hanem vadásszák a száron maradt csöveket. Hogy miért
szereti a Sinka a kukorica csövet azt nem tudni. Nem tanította rá senki, mégis
levadásszák a szárról és leharapdálják a csutkáról a szemeket.
Reggel még
lámpa fénynél kap a jószág enni és a vacsora is már lámpa fénynél zajlik. Aztán
az éjjeli lámpa himbálózva tűnik el a ház melegében. Odabent lassan készülődnek,
mert hamarosan itt a karácsonyfa állítás ideje. Így telik az advent napról
napra, hétről hétre…
