Advent

Minden évben készülünk rá, mégis szinte egyik napról a másikra, sőt egyik óráról a másikra köszönt ránk hirtelen a tél. Már amikor úgy érezzük, hogy no most tél van igazán. December elején még erősen pluszos nappalok, bár hajnalonta volt már némi érintőleges fagy.

Siettünk is november hónapban, hogy mire a tél keményít, addig minden a helyén legyen. Széna a helyén letakarva. Új istálló elkészült. Kukorica szár behordva. Karám kialakítva. Volt némi kapkodás, és elég szoros napirend, de sikerült.

Egyszer aztán feltámadt a szél és farkasordító hideget hozott. Csontig hatoló dermesztő széllel meredt meg minden a tájon. Ami félig lett kész az már félig maradt. Nem sok hó esett mennyiségileg, de azt viszont vízszintesen a szél besöpörte mindenhová, ahová csak tudta és lehetett.

A jószágok szinte érezték ezt előre, mert napok óta vehemens étvággyal csak ettek és ettek. Kicsit mintha jól is esett volna nekik a kezdeti hajnali lehűlés, mert felélénkültek. Később aztán kiderült, hogy ez csak azért volt, mert kompenzálni akarták a hideget.

Ebben az évben advent idején a tél beköszönte egy hétvégi, kora délutánra esett! Itt a Délvidéken pontosan december 8.-án történt mindez.

A Rackák eddig szinte alig tűrték a hozzá szoktatást az istállóhoz, mert az éjszakai becsukás idejének végén reggelente szinte kitörtek. Most önmaguk vonultak estére az istálló fedett helyére. A kecskékkel a szokásos villongás is elmaradt most. Eddig mindig el kellett dönteni, hogy ki a nagyobb úr az istállóban.

Ez a rangsor vita a gyöngytyúkokra is jellemző volt, mert semmi pénzért nem egyeztek a baromfiudvar többi lakójával. A fekete kacsák és a kopasz nyakú fekete tyúkok már megbékéltek egymással régen. De a gyöngyös az más. Zárt helyen agresszívebb és ezért összeférhetetlen. Hetek óta nem is kell megosztaniuk a területüket csak a japán tyúkokkal. Az új területük viszont megegyezik a rackákéval. Amit az abrakolásnál a juhok és a kecskék elpotyogtatnak, vagy a széna rácsból kiszórnak, azt még a gyöngyös és a japán tyúk átválogatja.

Most a japán tyúkok már az istállóban a jászolban várták a Rackákat szélvédett helyen. A gyöngytyúk az nem. Azok még kint poroszkáltak volna a hóban éjjel is. Ugyan idegesek voltak, mert minden hópelyhet tukácsoltak, de hiába. A hó az csak esett tovább.

Most nemcsak dranka került az istálló ajtóba, hanem szélfogó OSB lap is vastag akác oszloppal kitámasztva, raklappal megerősítve. Ez az istállóban lévő jószágoknak már jelezte, hogy most nem a szokványos éjszakai becsukásnak jött el az ideje, hanem beállt a tél.

Kint csak vastagodott a hótakaró, illetve a metsző szél még a tető alá is behordta a kukorica szárra, ami az istálló álmennyezetét alkotta. A juhok nem bégettek, a kecskék nem mekegtek, hanem egymás mellett állva vették tudomásul, hogy mostantól jászolból esznek. Amikor a legelőről bejöttek a téli szállásra már átálltak a száraz takarmányra. Ezt némi csemege kukorica szár még segítette.

Egész nap fagy, reggelente mínusz 10 Celsius körül, váltakozó hóeséssel. Persze ez kint, mert az istállót a Rackák és a kecskék belehelik. Húznak maguk alá a szénából annyit, hogy jóllakva elnyúljanak az alomban kérődzeni. Csak a szuszogásuk hallik a jászol mögül és az a megelégedett harsogás, amikor a jászolba tett új szénát rágják.

A fekete kacsáknak nem számít a tél. Ha már a nagy hóban nem tudnak lépni, akkor egészen egyszerűen úgy viselkednek, mintha úsznának a vízen. Hason csúszva lökik a lábukkal magukat előre. Ugyan úgy tűnik, mintha szándékosan hibernálnák magukat, annyira lelassulnak. Enni viszont esznek rendesen, mert kell az energia a hidegben és fűtenek a tolluk alatt.

Ilyenkor már a kutyáknak is meleg vizet hoz az ember a házból, ami akármilyen meleg néhány óra alatt belefagy az itatóba. A juhok itatóját is így tartják fagypont felett. A kacsák viszont annyit pacsálnak, hogy az egész itató olyan, mintha jégbe öntötték volna. Úgy kell felverni az új meleg vízzel.

A Pulik szabályosan hasalnak a hóban. Fürdenek benne és feszt dúrják az orrukkal. Csak akkor van baj, amikor a nagy hóban a lábukon galacsinok képződnek, hogy járni sem tudnak. A tincseikre hullott hó először megolvad, majd a tincsekbe hatolva megfagy. Ezért télen a Pulik csilingelnek. Már egyre kevesebb neszre ugranak, mert nem pocsékolják az energiát ebben a hidegben.

A Sinkák pedig először két pofára eszik a havat. Mellső lábukkal ráhasalnak és játszanának a hulló pelyhekkel. Míg végül összekuporodnak, mint a szánhúzó kutyák és szabályos katlant alkotnak a testükkel. Ebben az időben akaratlanul is a kukorica szár kúppal vannak elfoglalva. No nem az egereket keresik benne, bár a Pulikkal azt ki is űzik, hanem vadásszák a száron maradt csöveket. Hogy miért szereti a Sinka a kukorica csövet azt nem tudni. Nem tanította rá senki, mégis levadásszák a szárról és leharapdálják a csutkáról a szemeket.

Reggel még lámpa fénynél kap a jószág enni és a vacsora is már lámpa fénynél zajlik. Aztán az éjjeli lámpa himbálózva tűnik el a ház melegében. Odabent lassan készülődnek, mert hamarosan itt a karácsonyfa állítás ideje. Így telik az advent napról napra, hétről hétre…