Kukoricaszár

Ahogy vége lett az augusztusi tikkasztó kánikulának és eljött a szeptember, úgy köszöntött be hirtelen a lehűlés. Elég drasztikusan, mert éjjelre 15 Celsius körülire süllyedt a hőmérséklet. Idén valahogy minden hamarabb kezdődik. Megszoktuk már, hogy a forró magyar nyárban július végétől csak kisül minden. De ennyire, mint ebben az évben történt nem számítottunk rá. Még a kalászos gabonát is korábban aratták. A kukorica tetemes része kisült, ha nem locsolták. Júliustól már lesárgult, megperzselődött kukoricaszárak tarkították a szántóföldeket. Úgy, hogy szinte alig maradt a kukoricának ideje csövet kötni.

Tavaly már volt néhány olyan helyem, ahonnan kukoricaszárat hordtam haza a Rackáknak. Idén a forró nyár miatt mindenütt korábban szóltak. Sajnos a legtöbb helyen nekem kell a szárat levágnom, de tavaly ebbe már beleszoktam. Azért csak tartanak a faluban néhány helyen jószágot. A kukoricacső nemcsak főzni alkalmas tejes zsenge állapotában, hanem kiegészítés is lemorzsolt szemek az apró jószágnak. Első osztályú hizlaló takarmány. Olyannyira, hogy a töméssel hizlalt kacsákat csak ezzel etetik. Nyár végén a csövek letörése után a szára a növénynek melléktermék. Sarlóval, speciális szár vágóval a föld felett elnyesik, majd kévébe kötik. A kévéket pedig szárkúpba hordják össze, amely olyan, mint egy sátor, ami levezeti a vizet. A jó szárkúpot ugyanolyan technikásan kell rakni, mint a kazlat. Megvan annak a mikéntje és a módja. De nézzük sorban.

Aki még nem csinálta, annak jobb, ha akármilyen meleg van, de hosszú ujjú ingben, vagy vékony pulóverben fog hozzá, mert a kukorica levele éles és a belőle letört darabkák szúrósak. Olyan nagyon, hogy ha beleköltözik a hajlatokba, akkor nincs az a mosakodás, ami megszabadítsa az embert. Csípős, mint a rizs és az árpa szalmája.

Szokták mondani a tapasztaltabbak, gyakorlottabbak, hogy a szárvágáshoz nem kell ész, csak erő. Ész a kévekötéshez kell, mert ott olyan csúszós hurkot kell kötni a madzagra, hogy a kévét összefogva megszoríthassák a szárakat. Bár most azért lehűlt a levegő, így az ember elbírja a hosszú nadrágot és az inget, de melegben elég szauna szerű a végére a dolog. A szárvágáshoz csak olyan mértékben kell ész, hogy nem mindegy az ember mikor vágja. Hajnalban, kora reggel a legjobb, pláne ha még az őszi harmat és a dér is beköszönt. Ilyenkor az éjszakai nedvesség miatt nem porzik annyira, illetve ahogy a vágás után az ember a hóna alá csapja a kukoricaszárakat nem töredezik le róla a levél. Nagyon zölden még nem alkalmas vágásra, mert a kéve bepenészedik. Ahogy a csövek érésekor is meg kell várni a törésig a legkisebb nedvesség tartalmat a növényben, úgy ez vonatkozik a szárvágásra is. Persze az idén ezzel nincs probléma, mert hamar kiszáradt minden. Ha mégis találunk több zöld szárat, mert mondjuk árnyékos helyre vetették, akkor azt tegyük külön kévébe és legelőször azt etessük fel. A csövek letörése után viszont nem szabad ezt a dolgot sokáig húzni, mert a kukoricaszárról az első szeles időjárás lehordja a leveleket.

Ugyan a kukoricaszár melléktermék, de a kérődzők remekül hasznosítják. Azért, mert emésztéssel tudják bontani a növényi részeket. A baromfi számára értéktelen takarmány és nem is szereti szárazon. A sertésnek meg szinte csak rost, amitől nem hízik, csak szétrágja és elteríti az aljban, amit onnan villával elég nehéz kitakarítani. Ugyan melléktermék, de a juhok, kecskék és a szarvasmarha is nagyon szereti. Kicsit édeskés számára, amitől úgy rákap, hogy a szénát is otthagyja. A leveleit gyorsan bekapkodja, míg a szárával elszenved egy darabig. Ezért leginkább szecskavágóval apróra vágják, és úgy teszik jászolba nekik. A szárízék, ami ezek után marad, már megfér az alomban és a trágyával kihordható.

Mivel sok udvarban a faluban vetnek kukoricát főzni, az apró jószágnak, disznónak, ezért utána a szárral nem tudnak mit kezdeni. Eltüzelni lehetne, szintén összevágva, hogy beférjen a kazánba. Igaz a fűtő értéke nem a legjobb, de így is lehetne hasznosítani. Viszont tavaly után már a nyáron szóltak nekem, hogy ha kell, szükségem van rá, akkor elvihetem. Persze csak le kell vágni, be kell kévézni. Így most tart számomra a kukoricaszár szezon. 15-30 kévéket egy-egy konyhakertből összehordok. Másnak melléktermék és haszontalan, de nekem értékes takarmány, igaz dolgozni kell vele, így pluszmunka. A Rackák viszont nagyon örülnek neki, mert ugyan kapnak szénát is a télen, de már látják, hogy min munkálkodom. Én nem kúpba rakom, hanem egyelőre összehordom talpával a kerítésnek támasztva és majd tető alá rakom, az istállóban gerendázott padlásra kerül. Így télen hőt szigetel is az istállóban a jószágok feje felett. A Racka egyébként képes lenne kukoricaszáron kitelelni. Egyrészt mert parlagi fajta, másrészt pedig annyira szereti. Amolyan tél előtti energia többlet, a sovány széna előtt egy kis csemege számára. Ezt ebben az évben még megtoldottam némi takarmány tökkel is, hogy a tél beállta előtt egy kis vitamin pluszhoz jussanak. Hogy a baromfik számára se legyen értéktelen a kukoricaszár, azért az idén még nem szecskázom. A lerágott szárakat újra kévébe kötöm és lesz belőle szélvédő, árnyékoló, takaró kerítés, meg tojófészek a baromfiudvarban.

Persze a Rackák és a kecskék ezzel mit sem törődnek. Nekik csak ez élvezet, és megelégedetten dugják a fejüket a jászol közepébe.