Felmerült az igény az Ópusztaszer nemzeti Történeti Emlékpark részéről, hogy a juhászkodást, mint a Magyar Pásztorkultúra szerves részét ne csak a karámon belül mutassuk meg, prezentáljuk a látogatóknak, hanem amolyan félig-meddig hivatásos módon, alkalmazkodva a hely sajátosságaihoz tegyük ezt mindennapi látnivalóvá, nem csak bemutatók alkalmával és elsősorban ne a tanulási folyamatot szemléltessük, hanem a gyakorlatot. Ebből kifolyólag rááldoztam a szabadságomból egy hetet és elkezdtük a munkát. Kaptam hideget-meleget egyaránt eddig is, úgy a dolgozóktól, mint a hagyományőr pásztoroktól mit hogyan kéne csinálni. A tanácsokat, jó szándékú megjegyzéseket biztatásnak vettem, a negatívumokat, kérges száraz csipkelődést pedig építő jellegű kritikának. Így 2012. július 23. napján reggel kihajtottam és lássuk a részleteket, tapasztalatokat sorjában. A mindennapi, hivatásos munkára Gyopár Sinkámat vittem magammal.
Az élőhely:
Az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark, ha fogalmazhatok így, nem elcsépelve a szavakat igazán méltó, csodálatos közeg, környezet erre a munkára. Az ember el sem tud képzelni gyönyörűbb és nemesebb helyet! Több hektáros legelő, harsogó zöld fűvel, árnyékos bokrokkal, facsoportokkal, melyek részint kisebb erdőket alkotnak. A terület körbe bekerítve, és benne esztétikusan elhelyezve azok a történelmi múltat idéző helyek, melyek minden magyar lelkületű látogató szívét megdobogtatják. A park területén az emlékhelyek, muzeális értékű épületek, tárgyak kulturáltan, gondozottan vannak elhelyezve és rendszeresen karbantartva.
Ezért ez azt is jelenti, hogy a terelés során minderre illik vigyázni, tiszteletben tartani. Nem utolsó sorban a terelés szempontjából ez kedvezőtlen több okból is:
Az épület együttesek néhány esetben szabályos folyosót alkotnak, ahol a legelő jószág eliramodhat. A Csete-Jurták között a nyájnak szabályos íve van a járásban, mert annyira ismerik, hogy hol találhatnak ki a területről. A Körtvély-tó körüli keskeny ösvény szintén előre menekülési folyosó, vissza fordítási lehetőség nélkül. Ugyanilyen szűk íves folyosó a Rotunda épülete mögött található. A terelő kutyát már csak azért sem lehet elé küldeni, mert a megtorpanó falka betörheti az üveget, fellökheti a kiállított tárgyakat, kárt tehet a személyzeti parkoló autóiban is, vagy egészen egyszerűen a tóba fordul, ami már többször előfordult.
Tehát a kutyázást, kutyához szoktatást másképp kellett megoldani, elhagyva a kezdetek során néha durvább megmozdulásokat. A Rackáknak ettől függetlenül megvoltak az évek alatt kialakult kedvenc helyeik a park területén, ahová szívesen jártak, ahol rendszeresen legeltek kedvükre. Ekkora falkának egyébként ez alatt a 4 nap alatt ezek a részterületek bőven elegendők voltak.
Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy engedjek is, de ne is, hogy a pressziót úgy kezdjük, hogy ott tartom őket és nem engedem kedvükre kóborolni.
A Rackák
A 40 feletti létszámú nyáj a 12 saját fekete ürüvel elég sajátos életmódhoz, napi ritmushoz szokott. Gyakorlatilag generációk óta, évek alatt sosem voltak legeltetve, hanem csak reggel kicsapták őket a területre és este pedig behajtották. Ennek több következménye is lett a falkában:
Mivel nagyjából önálló, elvadult életet élnek, ezért nem egy a nyáj napi ritmusa. Nem egyszerre esznek, nem egyszerre legelnek, nem egyszerre kérődznek. Nincsenek közöttük főnökök, nincs a nyájban mag, akiket figyelni lehetne és ez szerint számolni a mozgásukkal. A széledő, terülő nyáj gyakorlatilag bármelyik irányba összeugorhat és elillanhat. Eképpen az első kihajtáskor délelőtt csak néztek és nem legeltek, hogy mit akarok. Próbálgattak kitérni, keresni a menekülési útvonalakat, hogy kifogjanak az emberen és a terelő kutyán. Deleléskor nem ittak, hiszen nap közben is ott lesz majd a Körtvély-tó erre. A falka egy része legelt, a másik része kérődzött, akár fekve, akár menet közben, vagy állva és a többi pedig csak nézett, illetve folyamatosan vonul le és fel. Az időszak végére szépen beállt a bioritmusuk. Reggel kicsit fürgébben, frissebben, de délutánra már szabályos legeltetés volt, előtte deleléssel, itatással és kérődző pihenéssel. Érdekes, hogy az időszak végére a nyájban a vezető szerepet azok a fekete ürük vették át, akik már hozzá szoktak a tereléshez. Tudták a regulát és ezért elkezdték vinni a többit.
A terelő kutya
Már többször megkaptam, hogy a kutyáim szikra kemények, energikusak és ez a munka néha sok. Azt is megkaptam, hogy az igazi juhász nem szereti a zizegős, pörgős kutyát, mert túl sok a munkához. A karám munkához valóban, elképzelhető, de oda kicsit szükség is van erre a dinamikusan gyors váltásokra, nem kevésbé a határozottabb kiállásra.
Viszont a többől mindig könnyebb elvenni, mint a kevesebbhez hozzá tenni. Ezért ha a kutya sok, akkor van miből lefaragni. Egy motiválatlan, enervált, érdektelenebb kutya nem képes arra, hogy egész álló nap a szemét, tekintetét a nyájon tartsa.
Gyopár úgy került hozzám, hogy a gazdája, aki egyben a tenyésztője is azt mondta róla, hogy elég sebes, és ilyen az egész vonala. Ezzel a legelső nap megszenvedtem, mire eldöntöttük, hogy kinek van igaza. A Sinka átlényegült és nem azt az utat választotta, hogy bármelyik pillanatban kitörjön, hanem engem kezdett el figyelni és tettre kész maradt, állandó készenlétben, ugrásra készen. Ebben segített a távolság is, mert az első nap a nyáj csak úgy 50-100 méterre engedett magához, míg az utolsó nap ez 10-20 méterre csökkent.
A folyton menős, pörgős kutyám először láttam délben pihenni, elfeküdni és pillanatok alatt felvette a nyáj, illetve a juhok körüli élet, a használat napi ritmusát. Persze első nap szokatlan volt neki, hogy reggel után csak délben ihat a vályúból, illetve az első délelőtt mindig lehívják. Majd a második nap úgy volt vele, hogy a tekintetét a nyájon tartja és lesi az alkalmat mikor, miben tud nekem ösztönösen segíteni. A belefogós, rámenős kutyából mértéktartó, falkát érző, éber, figyelmes, kellően finom, de határozott, céltudatos és főleg higgadt kutya lett. A küldés erősségét pisszentéssel és csattintással szabályoztam, de a lehívás erős volt. Így dolgoztunk össze a cél érdekében. Az utolsó nap már azt vettem észre, hogy beszélgetek vele, mondatokat intézek hozzá, de munka közben szinte parancs, szó nélkül dolgozunk. A finom megoldások ne tévesszenek meg senkit, mert sokkal több észmunkát követelnek a kutyától. Azért, mert éreznie kell az egészet és nem csak a feladatot.
Legeltetés
Más a cél, mint mondjuk a terelés gyakorlása esetében, hiszen itt abszolút a kutya van a jószágért és nem fordítva. Bár ennek a nyájnak nem ártott volna előtte pár nap karámolás, de ezt úgy oldottam meg, hogy kihajtás előtt, majd behajtás után körbe ment párszor a kutya karámon belül, de kint.
Ahogy beállt a nyáj napi ritmusa már tudtunk szabályosan legeltetni, amikor egy kicsit engedem felém rágatni, majd finoman fordítok a kutyával és elrágnak tőlem. A higgadt kutya már elég jól megközelíthette őket legelés közben, nem kapták fel a fejüket. Az elvadult Racka eszement magyar jószág, mert képes felszegett fejjel kilométereket menni.
Reggeli kedvenc helyük volt a Nomád Park, ahová elszöktek minden reggel kihajtáskor. Első pressziónak kihajtottam őket onnan a kutyával, hogy mindjárt az elején ne legyen igazuk. Ekkor a látogatói főbejárathoz mentek, amit engedtem több okból is:
Egyrészt a büfé sor, műhely, műszak épületei, másik oldalról pedig a bejárat melletti székely kapu kerítése olyan nyiladékot alkotott, ahol egyik irányból és a másik irányból is fordíthattam rajtuk, megszoríthattam őket.
Másrészt a nyitáskor belépő látogató máris a múltba léphetett, mert Racka nyájat látott juhásszal meg terelő kutyával. Kis idő elteltével, amikor már nem volt újdonság az árnyékban zöldelő fű, illetve a fák lehulló finom virágzata, akkor felcsorgattam őket a Rotunda mögé, ahol óvatosan ballagtak a Gátőrházig.
Az Ópusztaszeri Gátőrház mellett két hatalmas fűzfa alatt árnyékban legelhettek. Ugyan rendre próbáltak elillanni vissza a Rotunda mögé, vagy a Gátőrház mögötti résen a Körtvély-tó túloldalára, de itt ismét a terelő kutya irányba küldve akadályozta meg őket ebben.
Az ember először kicsit nehezen találja a súlypontot, balanszot a nyáj mellett, hogy mikor hova helyezkedjen és akkor merre enged teret, de erre hamar ráéreztünk.
Végezetül a Körtvély-tó Rotunda felöli partján legeltetve felcsorogtunk a Csete Jurtákig, és a jurták mögötti nyiladékot legeltetve zártuk a napot, a Feszty-Körkép Rotunda mögött várakozó látogatóinak, és a Csete-Jurták vendégeinek nem kis örömére a behajtásig.
Tapasztalatok
Azon túl, hogy az elvadult nyájban nincsenek főnökök, és ahhoz szoktak generációk alatt, hogy arra mennek, ahová akarnak ez a nyáj a parkban mindenkinek útban van. A látogatók rendszeresen élvezik, hogy a juhok közé rohannak fényképezni. A skanzenből elzavarják őket, hogy ne legeljék le a virágokat. A bejárattól elzavarják őket, hogy ne legeljék le a bokrokat. A büféktől elzavarják őket, hogy ne oda piszkítsanak. A Rotundától elzavarják őket, hogy be ne törjék az üveget. A tó mellől elzavarják őket, mert zavarják a horgászokat. Még a takarítóktól is megkaptam, hogy ne ott legeltessek, mert a birka bogyót nekik kell eltakarítani. Viszont a büfések, és a Gátőrház dolgozói meglátták bennük azt, hogy ahol a nyáj ott van a látogatók zöme, illetve a műszaktól sok segítséget kaptam a legeltetés során. A park rendezvény felelőse is több alkalommal megnézett, meglátogatott.
Az elzavarás lényege nem az a terelés szempontjából, hogy menjenek onnan, hanem az a káros következménye, hogy lóduljanak el, iramodjanak meg, mert úgy a jó, ezt szokták meg és utána arra mehetnek, amerre az orruk áll. Ez nagyon beléjük vésődött az évek alatt.
A teljesen kutyázott nyáj a jelek szerint nem is érdeke a parknak, hiszen egy kutyázott falkát aztán kutya nélkül végképp nem lehet elzavarni. Ez csak úgy működhetne, ha a park felvenne, alkalmazna egy juhászt, aki az év minden napján velük, mellettük van és ott dolgozik a juhokkal. A látogatók részéről lenne rá affinitás, mert sok elismerést, kedves szót, érdeklődést bezsebeltünk az időszak alatt. Igazából a szimbiózis szempontjából is ildomos lenne, mert egy rendszerhez szokott nyájjal mindig könnyebb, mint egy elvadulttal. Autentikus is lenne, mert a juhásznak rendszeresen lenne dolga (nyírás, fürösztés, fejés, bárányozás, körmölés, legeltetés, almozás, szénázás stb.). De mindez már nem az én kompetenciám.
Eredmények
Ennek ellenére úgy éreztem, úgy gondolom, hogy több okból is érdemes volt:
Megmutattuk és szemléltettük, hogy mit lehetne kihozni ebből a dologból. Felállítottunk egy rendszert, amit lehetne folytatni, fejleszteni.
A legnagyobb elismerést a látogatók és néhány hivatásos hagyományőr pásztor szemében vívtuk ki.
Az ember és a terelő kutya a napi hivatásos munka során átlényegül. A terelés gyakorlása a karámban az alapja, de itt válik valóra, fordítódik konkrét munkára minden. Ezért a kutyának tudnia kell az alapokat és az embernek pedig éreznie kell az életformát.
Bár rengeteget gyalogoltam, de aktívan pihentem, mert a nyájra koncentráltam, kutyáztam és mellé egy csodás festői környezettet kaptam. Csizma a lábamon, málha a hátamon, de egész nap a kutyámmal voltunk és megtanultuk egymást úgy, hogy az a jószágnak legyen jó.
Újra felelevenedtek bennem az eredeti szakmám gyakorlati fogásai, illetve a nyájat figyelve, azt mozgatva sok mindent megtudtam, megtanultam a viselkedésükről, életükről.
Az energia bomba menős sebes kutyám lehiggadt, megkomolyodott és szabályosan bele simult a használati munkába.
Sokan mondják, hogy a városi, modern civilizáció mennyivel szélesebb szelekciós nyomást gyakorol a kutyára, hiszen mennyivel több mindennek kell megfelelni, mint a múltba révedésnek tűnő legendás pásztorkodás során. Erre a legjobb példa ez az alkalom, lehetőség volt, hogy mennyire nem így van.
A terelő pásztorkutya az egész napos terelő munkában teljesedik ki, talál magára és pszichikailag sokkal jobban kielégíti bármely mai modern kutyás sport fizikai lefárasztásánál. Agymunka és észhasználat számára, mégpedig eredeti közegében, ősi feladatkörében.
Nem utolsó sorban maga az ember is átértékeli magában ezt a hivatást és életformát, gyökeresen megváltozik az értékrendje. Mindezekért érdemes volt!
Azt hihetnénk, hogy egy kulturált modern civilizáció milyen széles világ egy terelő kutya számára, ugyanakkor ez valójában csak egy félig telt szűk világ neki. Az igazi helyét a terelés hivatásában találja meg, ezért érdemes ebben néha bele inni. De beszéljen minderről egy film:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése