Anyafű és anyaszéna

Tavasszal még harmatos a reggel, ami azt jelenti, hogy bizony hajnalban még előfordulhat fagy. Mégis az eső annyira tolja a fű növését, hogy talán még a napsugarak is növesztik, melyek a nyár derekától már csak sárgítják a leveleket. Az év első kaszálásából betakarított füvet, lucernát, herét anya szénának nevezik. Azért, mert az őszi utolsó kaszálás óta egész télen növekedett, vastagodott. Tisztító kaszálás is ez, ami azt jelenti, hogy nemcsak a téli vastagabb, tömegesebb, dúsabb és kövérebb szénát aratja le, hanem eltakarítja a télen fűbe sárgult maradványokat, elszáradt, megkérgesedett darabokat, illetve a késő őszi, kora tavaszi aljnövényzetet. Nehezebb feladat is kaszálni, hiszen a télen a vastag hó alatt a fű elfeküdt, megdőlt és a tavasszal induló sarj függőlegesen tör felfelé az éltető fény felé, ezért az elfeküdt aljzatot szépen átszövi. Nem is lehet harmatos, nedves, lucskos füvet kaszálni. Nemcsak azért, mert a kasza pengéje csak csúszik rajta, hanem a rendre vágott nedves fű nem szárad, hanem csak rohad. Ezért az anyaszéna kaszálása elég problémás szokott lenni, hogy még a tavaszi időjárás szeszélyét is bele számítsuk a kellő száradásba.

Persze mindez mennyivel könnyebb géppel, ahol a forgó kasza dobok tarolnak, és hánynak rendre a levágott zölddel mindent, amit érnek. Nagy terület esetében nélkülözhetetlen, de kisgazdaságokban, főleg ott, ahol a kaszált füvet zölden etetik marad az eredeti, ősi kézi módszer, amikor a magyar ember a fa végére vasat tett.

Az ember napok óta csak kémleli az eget, nézi az időjárás előre jelzést és közben nekiül az udvaron megkalapálni a kaszát. A kasza pengéjét gömbölyű üllőre teszi és türelmesen, rutinos, megszokott, egyforma mozdulatokkal élesre kalapálja a vas szélét. Újkori szakbarbárok már ezt sem úgy csinálják, mint régen, hanem sarokcsiszolóval mennek végig a pengén, ahol a flex ad élt neki. A különbség az a két megoldás között, hogy a kalapálás nemcsak élt ad, hanem a penge anyagát tömöríti, erősíti. Persze érteni kell hozzá, nehogy az ember hullámokat kalapáljon a kasza élébe, mert azt onnan többet ki nem veszi. Majd a pengét kasza nyelének végére helyezik, ahol a penge tövének gondosan kiképzett bütyke illeszkedik a nyél mélyedésébe. Végül régebbi változat esetében fém ékkel, újabb és modernebb kaszák esetében két csavarral megszorítja a pengét a nyélhez. A nyél kemény fából készült, méghozzá csomó mentes anyagból, mert a munka során akkora terhelést kap, hogy meg nem hajolhat, el nem görbülhet. A csomós nyél meg óhatatlan, ha az ember megakasztja vakond dúrásban, magas fűben láthatatlan csomóban, hogy elreccsen a tövénél és többé a kasza használhatatlan.

A nyél és a penge összeillesztésekor lényeges a kasza mérete ahhoz, hogy az adott ember a lehető legkényelmesebb testhelyzetben kaszálhasson. Ez a testhelyzet, testtartás egy derékban enyhén megtört állapot. A teljesen felegyenesedett testtartás is éppoly kényelmetlen egy idő után, mint a derékban túlzottan megtört állapot. A gyakorlat hozta úgy, hogy minden embernek más ez a kasza méret. A kasza nyelének hossza függőlegesen talpra állítva az adott ember áll-szem-orr magasságában van meghatározva. A kasza nyelére illesztett penge hossza pedig akkor jó, ha pont akkora, hogy az adott ember oldalra vízszintesen kinyújtott kezén az ujjak hegye, ujjbegye eléri a kasza pengének hegyét.

A rét csendjét leírni, visszaadni nem lehet. Az ember csak kimegy kaszával a karján és a fű táblába beleáll. Persze előtte gondosan meg kell nézni, hogy milyen a terület. A szél, eső merre döntötte meg, hogy a levágott rendeket minél könnyebben lehessen kialakítani. A kaszálás egyébként is kéri a szalonnát, hát ha még az ember a saját ellensége és szemből áll neki kaszálni a megdőlt fűnek. Magasabb fű esetében a kasza nyeléhez vesszőt, gallyat hajlítva kötöznek, amit csak egészen egyszerűen takarónak hívnak. A takaró a kasza nyelének penge felöli végétől fentebb keresztben rögzített vessző, amit meghajlítva a penge tövéhez kötnek egy rövidebb zsinórral, madzaggal. Ez biztosítja azt, hogy amikor az ember a rendet vágja, akkor a magas füvet a takaró is tolja rendre, nemcsak a kasza éle siklik el a magas fű alatt és vágja el a tövénél a füvet. A magas fű a tövénél elvágva egyébként a kasza pengéjére visszaomlana, mert nem tudja a penge szélessége rendre tolni. Az anyaszéna például ilyen, mert erősebb, vastagabb fű, mint a sarj. Fontos az is, hogy az ember lehetőleg úgy álljon a kaszálandó táblába, hogy a levágott rendeket ne a még álló fűre húzza, hanem fordítva. Így a saját dolgát könnyíti meg, mert az új rendnek mindig tiszta, már lekaszált terep, felület marad.

Azt csak a Jóisten, meg a pofon osztó izmok edzettsége, erőssége szabja meg, hogy ki milyen vastag és széles rendet fog kaszáláskor. A túl vastag rend kényszer mozgásokra készteti a kaszást, mert nemcsak oldal irányú mozgást kíván meg kaszáláskor, hanem néha maga felé is húznia kell a pengét. A túl széles rend meg jobban kéri a szalonnát, mivel a karizmok szélesebb ívben szorítják a kasza pengéjének tövét a föld közelében tartva. A derékban kissé megtört, enyhén rogyasztott testtartás ahhoz is szükséges, hogy a kaszáló lábai lépésről lépésre előre haladjanak. Lépésről lépésre vágásról vágásra. Hátul kitámaszt, elöl tart a lábaival. Kissé csoszogva, araszolva halad kaszálás közben előre, ahogy a rend kiadja.

Az éles kaszához a kalapálás nem elegendő. Hiszen egy vastagabb gaz, kóró, paré nagyon gyorsan kihúzza a kasza élét. Ezért a kaszások fenő követ is használnak, melyet tokmányban tartanak. Kaszálás során a tokmányban víz is van, hogy puhuljon a fenő kő és jobban csússzon fenés közben a kasza pengéjén. Munka közben a kaszás időnként meg-meg áll, az oldalára akasztott tokányból a fenőt elő húzza és megfeni a kaszát. A fenés során van, aki a kasza pengéjének hegyétől indul a töve felé és van, aki fordítva. Ez tájanként változik. A fenéskor először egy marék fűből készült sodort csóvával a kasza pengéjét megtisztítják. Majd a fenés szakaszosan halad a penge élén. Hasonlatosan ahhoz, ahogy a kést fenik. Mivel a kés pengéjét a tövénél, a nyél és az él találkozásától fenik, ezért legtöbb helyen így kezdik fenni a kaszát is.

Olyannyira így van ez, hogy ha egy szakavatott ember odaballag egy kaszáló emberhez, és elkezdi nézni, vizsgálni, akkor bármiféle hang, vagy kérdés nélkül leméri, felméri, hogy ért hozzá avagy sem. Milyen testtartásban kaszál, azaz milyen hosszú a nyél és a penge. Mekkora rendet fog. Milyen szélesen vág, milyen mélyet fog kaszálás közben és mekkora utána a tarló. Hogy feni a kaszát stb. Ezért nem meglepő, hogy amikor már a kaszáló emberhez szól, akkor szinte a lelki állapotáról is tájékozódott.

De manapság ezt a mesterséget már oly kevesen művelik. Nem csoda, hiszen ezt a tudást csak gyakorlással és munkával lehet megszerezni. Ez benne a szép. Az ember alaposan elfárad, hogy nem kívánkozik utána már a fitness-wellness tornára. Mégis kellemes és hasznos ez a fáradtság, mert amit fáradtságos, verejtékes munkával lekaszált azt nyáron zöld formájában, télen szénaként a jószág pillanatok alatt behabzsolja.

Télire a lekaszált rendet a réten szárítják, forgatják, majd összegyűjtik, de erről még lesz szó…

A gazda szeme hizlalja a jószágot

Gondolhatná bárki, hogy mivel nincs írás a blogban, ezért érdekes események nélkül telnek ezek a napok.

Nos a fürösztés még várat magára, mert a meleg ellenére nem adja magát könnyen a tavasz. Egyik nap 30 Celsius fok körül, a másik nap szakadó eső, a harmadik nap reggel szinte fagy. Viszont ennek ellenére cseppet sem eseménytelenek ezek a napok. A Gazda szeme hizlalja a jószágot tartja a mondás. Milyen igaz! A legeltetés és a takarmányozás során a juhok és a kecskék is minden áldott nap jóllaknak.

Fontos megjegyezni, hogy legeltetés, ami nem ugyanaz, mint amikor a jószág parlagon ki van csapva. Ez viszont azzal jár, hogy így tavasz tájékán még módjával, hiszen egyrészt ott áll előttük még a széna, amivel pótolják a betevőt és a legeltetés során úgy esnek neki a zöld fűnek, hogy néhány óra leforgása alatt pukkadásig jól laknak.

A tavaszi zöldtakarmány egy részét legeléssel, más részét kézből kapják úgy, hogy kaszálással egészítjük ki a szénát, illetve kerül a vályúba sárgarépa, zöldség, karalábé, burgonya, karfiol, retek maradék, héj és levelek.

Persze a Rackák legelnének, de a kecske az más. Ők rövid idő elteltével elcsábulnak a fák lombozata láttán és nem átalkodnak két lábra állni, hogy elérjék a legalsó faleveleket. Aztán a legalsó falevelek egyre fentebb helyezkednek el, míg végül nem ostoba jószág módjára az ágakat egyenként lehúzzák a többieknek is.

A Rackák azzal jelzik jóllakottságukat, hogy egyrészt hatalmas hordó hasat raknak a zöld fűből, másrészt lehorgasztott fejjel csak lépdelnek, vagy össze állnak. Ilyenkor jön el a delelés ideje, amikor már úgy állnak, hogy a fejüket a földre szegik. A delelés közben persze a hűsítő kortyok sem maradhatnak el az itató vályúból.

A legelésüket az időjárás is befolyásolja, mert a déli rekkenő hőségben nem legelnek, eső áztatta időben csak rövid ideig legelnek.

Krédli

Sokan kérdezhetnék, hogy mit keres itt a magyar haszonállatok világában a Krédli, hiszen valamikor japán eredetű volt. A Japán Tyúk, más néven, hazai tájnyelven Krédli úgy kapcsolódik a magyar haszonállatokhoz, mint neve is neve is mutatja honosodott. Általában véve Japán Tyúk fogalma alatt azt a díszbaromfit értjük, ami fajta és a tenyésztésében a külalak, külső megjelenés kap nagyobb hangsúlyt, szerepet. A Krédli népies elnevezés inkább egy olyan Magyarországon elterjedt haszonállatot takar, aminek elsősorban gazdasági jelentősége van. A Dél-Amerikai eredetű Néma Kacsához, Pézsma Kacsához hasonlóan a Krédli térhódítását, elterjedését gazdasági hasznának köszönheti. Ne gondoljon itt senki felülmúlhatatlan termelési mutatókra, egekbe szálló tojás vagy hús paraméterekre! A Krédli a háztáji gazdaságok, tanyák, majorok, farmok népszerű, gyakori baromfija. Kedveltségét ezért a háztáji gazdaságokban előtérbe helyezett tulajdonságoknak köszönheti. Mik ezek a tulajdonságok?

A Krédli valójában nem is igazán fajta, hanem egyfajta típus. A családi gazdaságok törpe tyúkja, amelynek tenyésztése során a gazda szépérzéke alakítja a külső megjelenését. Ki a búbosat, ki a gatyásat, ki a rózsa tarajost szereti jobban. Megjelenésében ezért a Krédli sokszínű. A tartás, takarmányozás iránti igénytelensége mellett kellő képpen ellátja a családot apró tojásokkal. A saját élelmét általában, zömmel maga keresi meg, kapirgálja össze a családi gazdaságban. A tojáshéj színe általában fehér, de előfordulhat kissé sárga héjú is. A fehér tojáshéj nem fajta bélyeg, hanem egészen egyszerűen a gazda így tudja megkülönböztetni a Krédli tojást a normál tyúktojástól. Méretében ugyan kisebb, mint a normál tyúktojás, de ha a Magyar tyúk 54-55 g súlyú tojásait és pláne a tanyákon előforduló orozva tojt jérce tojásokat tekintjük ez a különbség már akár elenyésző is lehet. Főleg ha a sárgája tartalmat, fehérje-sárgája arányt tekintjük, akkor még inkább eltűnik ez a különbség. A családi gazdaság egyébként is megoldja ezt, mert egy normál tyúktojás helyett felüt két Krédli tojást, ami összességében több, mintha egy normál tyúktojás lenne.

Alapvetően a Krédli nem mentes az olyan törpe díszbaromfi vérhányadtól, mint a Chochin, Chabo, Bantam, de ez csupán csak cseppvér keresztezés jellegű általában, mert a további nemzedékek sorsát a gazda ízlése alakítja.

A jó tojástermelés és a tartással, takarmányozással szembeni igénytelenség mellett a Krédli első osztályú kotló is elsősorban! Az elterjedésének és térhódításának kezdeti időszakában ennek köszönhette népszerűségét, erejét, hiszen abban az időben még nem álltak rendelkezésre komoly keltető gépek, illetve a nagy távolság miatt a tojások keltethetősége is kérdéses lett volna. Ahogy a Néma Kacsa esetében, úgy a Krédli is jó kotlási hajlamának köszönheti népszerűségét, elterjedését, szaporaságát.

A magyar háztáji gazdaság ezt a képességét azért is értékeli, mert gond nélkül kikelt és felnevel más baromfi fajok és fajták utódait! Ezért a gyakran kotló és jól kotló Krédli tyúk bár értéktelennek tűnik, de hatalmas kincs egy háztáji gazdaságban. Nem kell a keltetőben tojásokat forgatni, a napos csibékre fűteni, infrázni és a Krédli megtanítja őket az élelem keresésre is, illetve a Krédli vehemens, harcias karakterének köszönhetően meg is védi a csibéket.

Mindezen okok miatt a legtöbb háztáji gazdaság úgy kezdi, hogy tart belőle néhány darabot elsősorban kotlónak, másodsorban tojásra. Aztán ha túlságosan elszaporodnának, akkor megritkítja, levág belőle. A húsa egyébként nagyon finom, elsősorban levesnek, pörköltnek, mert a vad húsára emlékeztet. Mivel a gazdaság körül a takarmány zömét maga keresi meg, ezért viszonylag lassú fejlődésű. Méretéből adódóan leginkább kifejlett, felnőtt korban vágható.
Az említett fehér héjú és kisebb méretű tojásoknak elsősorban a tenyésztésében van jelentősége, ha a gazda úgy akarja, hogy éppen most a Krédli szaporodjon. A Krédli kakas ugyan gond nélkül hágja a normál méretű tyúkokat, de a Krédli tyúkokat az esetek zömében, többségében a méretük, no meg a Krédli kakas vérmérséklete miatt is csak a saját fajtájába tartozó kakasok tartják karban. Ezért fontos, hogy ha a normál méretű tyúkokat szeretnénk tovább tenyészteni, akkor a keltető tojások előtt jó néhány hónappal a Krédli kakasokat el kell szeparálni, nehogy meglepetést okozzon a kikelt csibéket illetően.

A magyar háztáji gazdaság ezt általában önmagától megoldja ezt, hiszen ha a Krédli kereszteződik is a normál méretű tyúkfajtákkal, akkor a félvérekből meghagyott tyúkok mérete tovább csökken, tulajdonságai átitatódnak a jövő nemzedéket illetően, hiszen a Krédli kakasok vehemensen gondoskodnak erről, hogy az ő génjeiket örököljék az utódok. Ezért ha a gazda nem gyéríti őket rendszeresen, akkor előbb-utóbb azt veszi észre, hogy egyre több Krédli van az udvarában.