Juhok nyírásáról

Kérdezhetné bátran és teljes joggal az olvasó, hogy mit keresnivalója van itt egy gyakorlati dolognak az írások között. Mégis úgy gondoltam, hogy szakítsunk kicsit azzal a hagyománnyal, amit például elődeink is végeztek, hiszen a szó elszáll az írás meg megmarad. Pásztorkodó és juhászkodó elődeink ugyanis nagyon ritkán vetették papírra gyakorlati tapasztalataikat. Ennek több oka is volt. Egyrészt minek is vessék papírra, amikor nem elméleti tudásról van szó, hanem olyan fogásokról, mesterségről, amit olvasással nem lehet, képtelenség elsajátítani. Idősebb juhászok adták át a fiatalabbaknak nemzedékről nemzedékre, évről évre, illetve maguk is gyarapították, csiszolták tapasztalataikat, hiszen minden évben tavasszal maguk kézzel nyírták juhaikat. Másrészt történt ez így már a magyar pásztorkultúrában, hogy szájról szájra, írás és dokumentum nélkül terjedt és maradt fent a tudás napjainkig. Többek között ezért is ritka, alig található írásos szakirodalom például a Magyar pásztorkutyákról. Egy elszigetelt réteg elszigetelt, saját területén belül művelt tudománya. Nyilvánvaló, hogy nem is lehet ezt leírni, hiszen egy-egy apró mozzanat, technikai fogás több oldal terjedelmet igényelne, holott a gyakorlatban csak egy egyszerű dolog. Hasonlóan a Puli vagy Pumi szőrének ápolásához, amit leírni oly körülményes és nehéz, míg a gyakorlatban látva és megmutatva szinte magától értetődő, pofon egyszerű dolog.

Racka nyírás ollóval VIDEO

Manapság már annyira kiveszőben a juhok nyírásának mestersége, hogy a juhászok is alig művelik. Pláne ha több száz fős egyedszámú nyájjal rendelkeznek. Ezért minden tavasszal, ahogy eljön a kihajtás ideje és a napsütéses órák száma megnövekszik, valamint éjjeli fagy sem csípi már a levegőt külön nyíró brigádokat fogadnak ebből a célból. A nyíró brigádok speciálisan erre a munkára vannak rá állva és olyan gyakorlati tapasztalatuk van, olyan rutinosak, hogy az avatatlan szemnek teljes mértékben elsajátíthatatlan. Én magam is megjártam, hogy gondoltam majd ellesek néhány fortélyt, de ez a nyírók ügyessége és gyorsasága miatt teljességgel lehetetlen volt. Hozzá kell tenni, hogy ilyen egyedszámú nyájnál ma már többnyire géppel nyírnak. A nyírógéphez pedig majdnem teljesen eltérő fogások, mozdulatok és tapasztalatok szükségesek, mint a kézi, ollóval történő nyíráshoz. Azért csak majdnem, mert azért a juhok bőre ugyanúgy gyűrődik és ugyanott érzékeny mindkét esetben. Csak másképp dolgozik a nyírógép, mint az ember kezében az olló. A két technikát össze sem hasonlítanám. Már csak azért sem, mert a géppel történő nyírásban nincs saját tapasztalatom. Mégis a szakma nagy öregjei, rutinos rókái azt mondják, hogy mindennek a kézi, ollóval történő nyírás az alfája és alapja és ott kezdődik a nyírás mestersége.

Racka nyírás géppel VIDEO 

Bár el lehet magyarázni és többet végig is lehet nézni, de mégsem jön rá úgy az ember, mintha saját maga csinálja. Ismétlés a tudás anyja és gyakorlat teszi a mestert. Ezért minél több juhot nyír meg az ember úgy lesz egyre tapasztaltabb és bizony egyre ügyesebb. Másképpen ez nem megy. De nézzük sorban.

A nyírógép technikai alapja egy flexibilis tengely, amely árammal működteti a nyíró fejet. A nyíró fejben két éleket formázó sík mozog egymás mellett vízszintesen. A vízszintes ellentétes mozgás a nyíró olló működését példázza, csak amíg a kézi ollónak két ilyen éle van, addig egy nyírógépnek sokszorosa. A gyapjú nyíró olló teljes mértékben eltér a szabó ollók technikájától. Abban mindenképpen eltér, hogy a szabó ollóknál a két éles sík középen keresztezi egymást kapcsolattal, így a két él kereszteződésénél összekapcsolt tengely után található az erőkar. A gyapjú nyíró olló ettől eltérően úgy működik, hogy a két nyíró felület nem keresztezi egymást, hanem a két egymáson mozgó sík a legvégén találkozik. Nem tengellyel, csavar kötés utáni erőkarral ellátott, hanem a két nyíró él végén lemez hajtással összekapcsolt. A lemezes összekapcsolás pedig úgy hajtott, hogy rugó szerűen az olló elengedésével a két nyíró él eltávolodik. Nyírás közben a kéz a vég lemez rugót feszíti egymáshoz. A szabó olló esetében a két nyíró felület úgy találkozik, súrlódik egymáson, hogy a teljes él hosszúságban is vágó felületet képez. Azaz a két él vízszintesen párhuzamos. Gyapjú nyíró ollónál ez nem így van, hanem a két él hossz tengelye keresztezi egymást. Ezért nyíráskor a két él tengelye nem párhuzamos, hanem szöget zár be egymással. Így a teljes nyíró felület nem képes vágni teljes hosszában, hanem mindig csak a két él találkozási pontja. Ezért a kétféle ollót másképp is kell használni. Amíg a szabó ollót az ember az erőkar végén kialakított egy-egy ujj helyébe dugva működteti, addig a gyapjú nyíró ollót középen a két nyíró élt az ujjaival össze felé húzza, majd engedi, hogy az olló végén a lemez rugó szétnyissa az ollót. A szabó ollót hegyével szemből toljuk az anyagba. A gyapjú nyíró ollóval pedig oldal irányban dolgoznak mindig egy-egy kisebb sávot az olló két éle közé fogva. A szabó olló esetében külön van jobb és balkezes, míg a gyapjú nyíró ollónál nincs ilyen, mindkét módon használható. Természetesen, mint látja a kedves olvasó ezt leírni milyen körülményes dolog, de a gyakorlatban a kétféle olló használatával ez azonnal szembe tűnik.

 nyíráshoz a juhokat kifogás után beültetjük. A kifogás kultúrája is eltér a pásztor hagyományokban, mert a kampós pásztorbot csak a Merino fajta megjelenésével vált hagyománnyá a magyar pásztorkultúrában. A Rackák mellett elődeink nem használtam kampós, vagy népies nevén gamós pásztorbotot, hanem a juhokat a szőrüknél fogva kézzel megragadták, illetve a Racka testén szerencsére a szarvánál is van természetes fogantyú. Ezért népvándorló és honfoglaló elődeink nem kampós végű pásztorbotot használtak. Hasonló képpen nézett ki pásztor botjuk, mint ahogy ma általánosan elterjedt Erdélyben, mert ott sincs kampós vége többnyire a botnak, csak az Erdélyben kialakult magyar eredetű pásztorkultúra utána más irányban fejlődött tovább, mint az anyaországi magyar. Hasonló képpen Erdélyben is ritkán hallani a birka szót, hanem ahogy a Rackát, Cigáját és Ciktát nevezzük itthon elterjed a juh szóhasználat. A juhokat kifogás után a nyíró a lábai közé beülteti.

A beültetésnek több oka és magyarázata is van. Például ebben is eltér a pásztorkultúra fejlődési iránya az Erdélyben napjainkra kialakult kultúrától, mert ott sok esetben fekve, vagy állítva nyírják a juhot. A gyapjú nyírást a juhok testén a magyar pásztorkultúra szerint a juhok fejénél kell megkezdeni. A gyapjú benőttsége Rackán több ilyen megkezdési pontot tesz szükségessé a testén. A gyapjú benőttsége azt jelenti, hogy mennyire húzódik le a gyapjú szőrtakaró a lábakon, a két oldali pofán, a homlokon és a hasnál. Minél inkább lehúzódik és összenő a gyapjú takaró annál jobb a gyapjú benőttsége a testfelületen. Igaz gyapjú feldolgozás szempontjából a fej-láb gyapjú értéktelenebb, de mégis a jobban benőtt gyapjú tömege több és a gyapjút elsősorban tömege alapján fizetik. Még a Racka feldolgozó ipara is más, mint a finom gyapjas juh fajtáké. Hiszen a durva gyapjút elsősorban a nemez készítők értékelik és tudják hasznosítani. Ma Magyarországon a hagyományos, árutermelő gyapjú átvételi rendszer a durva Racka gyapjút nem is értékeli, nem becsüli semmire, hanem kiemelt árral az árutermelő juhászatokat Merino gyapjú termelésére ösztönzi.

Elmondhatjuk, hogy ugyan a tenyésztésben előnyben szükséges részesíteni a minél jobb testfelületi benőttséggel rendelkező egyedeket, de mégis a durva gyapjas Racka benőttsége korántsem teljes. A lábak gyakorta csánk és könyök izület felett is csak sima fedő szőrrel borítottak. A gyapjú takaró a fejen a szarvak mögött veszi kezdetét, és a két szarv között a homlokon csak némi bojt szerű gyapjú pamacs található egyes egyedeken. A has benőttsége nem igazán jellemző. Ezt a benőttségi hátrányt nyíró tömegben ugyanakkor kárpótolja a Racka gyapjú termelési képessége mennyiségben. Fürthosszúságban egyetlen juhfajta sem vetekedhet a Rackával. Egy év időtartam alatt olyan látványos és extrém mennyiségű gyapjú termelésre képes, ami egyedülálló a világon. A benőttség miatt a Racka nyírásakor ezért nemcsak a fejen szükséges megkezdeni, hanem a lábakon és a has két oldalán is a gyapjút.

Klasszikus módon a Racka nyírásának sorrendje testtájanként úgy alakul, hogy a beültetett juh feje felől haladunk folyamatosan és fokozatosan lefelé. A szügyön a nyírt gyapjú ketté választódik, és innen két irányba folytatódik a juh két oldala felé. A lábakon és a hason visszafelé megkezdve marad egy kabátként egyben a lenyírt gyapjú. A visszafelé nyírás kényes pontja még a könyökhajlat és a hátsó láb tövénél található haskorc, illetve a farok. Nyírás közben a beültetett juhot úgy hajlítják, úgy forgatják, hogy a nyírás aktuális helye felé domborodjon. Így előzhető meg, hogy a nyíró a bőrbe belevágjon. Az éles és hegyes gyapjú nyíró ollóval nagyon könnyű elvéteni és borzasztóan vigyázni kell végig, hogy a hajlatokban ne vágjunk a nyírott juh bőrébe és ne nyisszantsunk rajta sebet. Ez talán még fontosabb annál is, hogy szépen nyírjuk le a jószágról a gyapját. Mivel munka közben az olló oldal irányban mozog a használat során, ezért a nyírás közben a juhot olyan testtartásban kell tartani, hogy a nyírott résznél domborodjon. Egy eleven, élénk és temperamentumos Rackával ez nem is olyan könnyű művelet. A hirtelen természetű Racka esetében még arra is vigyázni kell, hogy ha megugrik az ember nehogy magát vágja vagy szúrja meg. Nyírás közben a nyíratlan részen a gyapjút soha nem húzzák, hanem a nyír részt lefelé fejtik. Mert ha meghúzzuk kézzel a nyíratlan gyapjú szélét a bőrt is húzzuk és az olló rögtön belevág. A lenyírt területen a bőrt maguk felé meghúzva segítik elő az olló siklását. Hozzá kell tenni, hogy a racka igen élén vérmérsékletű, hirtelen és energikus. Nem tűri olyan türelemmel a nyírást, mint például a Merino. A nyíró gyakorlatát tükrözi a végeredmény, hogy a lenyírt bőrfelületen a szőr mennyire maradt lépcsős, csíkos, cakkos. Rutinos nyírók keze megkezdéskor rááll egy magasságra és azt viszi végig a teljes testfelületen. A jól nyírt gyapjúnyírás után szinte teljesen egyben fekszik, mintha a juh egy kabátként vetette volna le az egészet. Persze a legelső juh nyírása a leghosszabb és a legnehezebb. Minél többet nyír az ember annál tapasztaltabb és gyorsabb is lesz. A deréknak a nyírás viszont mindig is nehéz kenyér, mert a magyar pásztorkultúrában a nyírás közben az ember nem ül, és nem térdel a jószág mellett. Végeredményként pedig úgy gondolom nem baj, ha először sokáig tart és hosszadalmas, nem baj, ha első pár alkalommal kicsit cakkos és lépcsős, mert oly kevesen őrzik ezt a hagyományt, művelik e fogásokat, hogy ráfér a magyar pásztorkultúrára a szándék, hogy valaki gyakorolja.