Lassú tűzön, keményfa (tölgy, bükk, akác) parázson, állandó forgatás mellett...
Kothencz Tibor barátom remekműve!
Az idei évzáró találkozón a Racka mellé egy Cikta is sült csak úgy összehasonlítás képpen.
2013. október 24., csütörtök
Pásztor kés
A Racka egyik fő ékessége a világon egyedülálló szarv alakulása. Kár, hogy ennek felhasználása a magyar kézműves iparból már szinte teljesen kiveszett! Hosszú kutatómunka és sok keresgélés után sikerült csak rátalálni olyan mesterekre, akik hajlandók és képesek erre.
Késtok bivaly bőrből készülőben. Pásztor bicska racka szaru borítású nyéllel szintén készülőben.
Addig is:
Pásztorbotom
Ha már magyar juhászbot, akkor természetesen faragott Racka (pásztor és puli szintén) motívummal, és természetesen pulikutyás rézkampóval.
Elekes Lajos keze munkája!
Mihály Nap
Az ősz kezdete és a szüret mellett a Mihály Nap jelentős esemény a magyar
pásztorkultúrában is, mert nem más, mint a Behajtási Ünnep. Ez a nap a gazdasági
év fordulója. A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról.
Pásztor rend szerinti elnevezésükből adódóan a számadók ilyenkor számoltatták el
az előző év Mihály napján felfogadott juhászokat, gulyásokat, kanászokat,
csordásokat. Nem utolsó sorban a felfogadott bojtárok is ekkor tartoztak
elszámolással. A hagyomány szerint Szent György napkor legelőre hajtott
állatokat Mihály napján hajtották vissza. Ezért ekkor számoltatták el,
szegődtették újra a pásztorokat, ekkor fizették ki őket. Egyben ez az istállós
tartás, jászolból etetés kezdete is.
Az elszámolás akkori eszköze nem volt más, mint a Rovás:
A rovás az egy rovott, de csak számokat jelentő jelekkel ellátott bot vagy deszka neve. A számvitel régies eszköze volt. A honfoglaló magyarok már használtak számrovást, amely általánosabb használat után legtovább a pásztoroknál maradt meg. A rovás nem azonos a rovásírással, ugyanakkor a számrovás talán még a betűrovásnál is régebbi keletű.
A számok rovásának hagyományát néhány ma is élő magyar kifejezés is őrzi: pl. büntetések feljegyzése őrizte a múlt bűneit azaz rovott múltúak az olyanok, akiknek a rovás pálcáján már sok a rovás. Ha rossz magaviseletű a tanuló, akkor rovót kap, azaz megrovásban részesül,
A legkorábbi rovás jel az ősi pásztorok botján jelent meg, a rovások a pásztor botjának fogantyújától lefelé, az értelmezésük pedig éppen ezért alulról fölfelé történt. Mikor a pásztoremberek elszegődtek, rovást csináltak az őrzendő állatok gazdájával, a rovás egyik része a gazdánál maradt, a másik része a pásztorhoz került. A rovásos pálcákra azután a szerződéssel szentesített üzleti kapcsolatuk elszámolásakor volt szükségük. A páros rovás két, hosszában pontosan egymáshoz illeszkedő darabból állt és a rovásokat összeillesztett állapotban rótták rá, majd egyik fele a gazdánál, másik fele a pásztornál maradt, azaz az egyik fél bot rovásos másolatként a nyugta szerepét töltötte be.
Régen a pusztai pásztorok munkáját segítették a juhtej méréséhez használt rováspálcák illetve tejrovások
Mielőtt a tanyára indult volna a gulyás, 1907-ig szokás volt az, hogy még a téli szálláson a pásztor elkészítette a rovást (rovás pálcát). A rovást kecskerágitóból, hársból vagy fűzfából készítették, a pálca négyszögletes volt, a lapja 2 cm széles, a vastagsága pedig 1 cm. Erre a 2 cm széles lapra bizsókkal• metszette bele a jószág darabszámát, mégpedig úgy, hogy bordaszerűen állt ki a darab a lapból. Melléje tüzes ár szúrásával 1-2 pontot égetett, amely azt jelezte, hogy az a darabjószág hány füves, azaz hány esztendős. A kihajtás előtt készen volt a rovás-pálca. Ilyennel adta át egyik gulyás a másiknak a jószágot. Ez aztán a világháború után szinte teljesen kiment a szokásból.
Sokféle időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály napra vonatkozóan. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék nem repültek el eddig a napig, akkor hosszú őszre lehet számítani:
"Ha Szent Mihálykor még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske".
A pásztorok az állatok viselkedéséből jósoltak az időjárásra. A juhászok úgy tartották, ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe. Az idő hidegebbre fordul, a bánátiak szerint megszakad a fű gyökere. Úgy is mondják, hogy "Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet". A palicsiak szerint a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.
A természetben, az időjárásban is változás áll be, Szent Mihály napja az ősi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a tél kapujában.
"Szent Mihály-nap után egyicce víz, két icce sár."
Egy göcseji mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. Szamosháton pedig azt mondják, hogy aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.
A gazdálkodóknak a számadás napját is jelentette, a pásztorok hazahajtották az állatokat, elszámoltak, kezdetét vette a kukoricatörés is. Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha, juh, sertés a pusztán. Dunántúlon ez a nap a gulyások jelentős ünnepe volt. A pásztorok Csíkban ekkor térnek vissza a havasokról, és télire gazdáik gondviselésére bízzák a jószágot. A juhászok is ilyenkor adják át a juhokat, kapják meg a bérüket, és a többi cselédhez hasonlóan vagy újból elszegődnek a régi gazdához, vagy új gazda után néznek. A szegődtetés, a "váltakozás" napja Szent Mihály napja. A cselédek ekkor változtatnak helyet, ekkor költözködnek.
VIDEO
Ekkorra már megforrt a déli szőlőhegyek - az évi átlagnál korábban szüretelt - szőlőinek bora. Ezért hívták a délmagyarországi területeken Borszűrő Szent Mihály napjának az egyébként a gazdasági év szempontjából mindenhol az országban oly jelentős napot. Ekkortól lehetett szűrni a bort, ekkortól kezdődhettek a lakodalmak. Sok helyen - elsősorban az Alföldön - Szent Mihály napja a szüret megkezdésének időpontja. Ennek mindent alárendeltek
Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, amelyeket a nagyobb városokban tartottak. A távolabbi helyekről, akkor még lovaskocsival, vagy ökrös szekérrel mentek a vásárba. Így árultak a vargák, a csizmadiák, a kádárok, a szíjjártók, a szűrszabók stb. Sok árus mondókával csalogatta a vevőket. De nemcsak azért mentek a vásárba, hogy megvegyék, amire szükségük van. Ez szórakozást, ismerkedést, hírszerzést is jelentett az embereknek.
Délmagyarország Cikk
Az elszámolás akkori eszköze nem volt más, mint a Rovás:
A rovás az egy rovott, de csak számokat jelentő jelekkel ellátott bot vagy deszka neve. A számvitel régies eszköze volt. A honfoglaló magyarok már használtak számrovást, amely általánosabb használat után legtovább a pásztoroknál maradt meg. A rovás nem azonos a rovásírással, ugyanakkor a számrovás talán még a betűrovásnál is régebbi keletű.
A számok rovásának hagyományát néhány ma is élő magyar kifejezés is őrzi: pl. büntetések feljegyzése őrizte a múlt bűneit azaz rovott múltúak az olyanok, akiknek a rovás pálcáján már sok a rovás. Ha rossz magaviseletű a tanuló, akkor rovót kap, azaz megrovásban részesül,
A legkorábbi rovás jel az ősi pásztorok botján jelent meg, a rovások a pásztor botjának fogantyújától lefelé, az értelmezésük pedig éppen ezért alulról fölfelé történt. Mikor a pásztoremberek elszegődtek, rovást csináltak az őrzendő állatok gazdájával, a rovás egyik része a gazdánál maradt, a másik része a pásztorhoz került. A rovásos pálcákra azután a szerződéssel szentesített üzleti kapcsolatuk elszámolásakor volt szükségük. A páros rovás két, hosszában pontosan egymáshoz illeszkedő darabból állt és a rovásokat összeillesztett állapotban rótták rá, majd egyik fele a gazdánál, másik fele a pásztornál maradt, azaz az egyik fél bot rovásos másolatként a nyugta szerepét töltötte be.
Régen a pusztai pásztorok munkáját segítették a juhtej méréséhez használt rováspálcák illetve tejrovások
Mielőtt a tanyára indult volna a gulyás, 1907-ig szokás volt az, hogy még a téli szálláson a pásztor elkészítette a rovást (rovás pálcát). A rovást kecskerágitóból, hársból vagy fűzfából készítették, a pálca négyszögletes volt, a lapja 2 cm széles, a vastagsága pedig 1 cm. Erre a 2 cm széles lapra bizsókkal• metszette bele a jószág darabszámát, mégpedig úgy, hogy bordaszerűen állt ki a darab a lapból. Melléje tüzes ár szúrásával 1-2 pontot égetett, amely azt jelezte, hogy az a darabjószág hány füves, azaz hány esztendős. A kihajtás előtt készen volt a rovás-pálca. Ilyennel adta át egyik gulyás a másiknak a jószágot. Ez aztán a világháború után szinte teljesen kiment a szokásból.
Sokféle időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály napra vonatkozóan. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék nem repültek el eddig a napig, akkor hosszú őszre lehet számítani:
"Ha Szent Mihálykor még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske".
A pásztorok az állatok viselkedéséből jósoltak az időjárásra. A juhászok úgy tartották, ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe. Az idő hidegebbre fordul, a bánátiak szerint megszakad a fű gyökere. Úgy is mondják, hogy "Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet". A palicsiak szerint a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.
A természetben, az időjárásban is változás áll be, Szent Mihály napja az ősi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a tél kapujában.
"Szent Mihály-nap után egyicce víz, két icce sár."
Egy göcseji mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. Szamosháton pedig azt mondják, hogy aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.
A gazdálkodóknak a számadás napját is jelentette, a pásztorok hazahajtották az állatokat, elszámoltak, kezdetét vette a kukoricatörés is. Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha, juh, sertés a pusztán. Dunántúlon ez a nap a gulyások jelentős ünnepe volt. A pásztorok Csíkban ekkor térnek vissza a havasokról, és télire gazdáik gondviselésére bízzák a jószágot. A juhászok is ilyenkor adják át a juhokat, kapják meg a bérüket, és a többi cselédhez hasonlóan vagy újból elszegődnek a régi gazdához, vagy új gazda után néznek. A szegődtetés, a "váltakozás" napja Szent Mihály napja. A cselédek ekkor változtatnak helyet, ekkor költözködnek.
VIDEO
Ekkorra már megforrt a déli szőlőhegyek - az évi átlagnál korábban szüretelt - szőlőinek bora. Ezért hívták a délmagyarországi területeken Borszűrő Szent Mihály napjának az egyébként a gazdasági év szempontjából mindenhol az országban oly jelentős napot. Ekkortól lehetett szűrni a bort, ekkortól kezdődhettek a lakodalmak. Sok helyen - elsősorban az Alföldön - Szent Mihály napja a szüret megkezdésének időpontja. Ennek mindent alárendeltek
Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, amelyeket a nagyobb városokban tartottak. A távolabbi helyekről, akkor még lovaskocsival, vagy ökrös szekérrel mentek a vásárba. Így árultak a vargák, a csizmadiák, a kádárok, a szíjjártók, a szűrszabók stb. Sok árus mondókával csalogatta a vevőket. De nemcsak azért mentek a vásárba, hogy megvegyék, amire szükségük van. Ez szórakozást, ismerkedést, hírszerzést is jelentett az embereknek.
Délmagyarország Cikk
Vénasszonyok Nyara
Az a szép évről évre, hogy minden évszaknak megvan a maga dolga, tennivalója és a juhok körül az élet körforgása szinte állandó. Nincs ez másképp az idén sem. Talán kicsit korábban jött el és köszöntött ránk az ősz, viszont a Vénasszonyok Nyara bőven ad lehetőséget, hogy utolérjük magunkat még a tél beállta előtt. Kitart a jó idő, ezért szépen szárad a kukorica szár és nem ázott meg annyiszor a behordás idejére. Szezon van, most is, itt a kukorica szárhordás ideje. A téli széna már kazalban és remek csemege lesz az apróra vágott tökkel a leszecskázott kukorica szár a Rackáknak, és a kecskéknek.
Kinek a sarló, kinek a szárvágó áll jobban kézre ehhez a munkához. Vesződséges munka, ami olyan értelemben nem is kifizetődő, hogy az ember órákat tölt el a szár vágással, kévébe kötéssel, kúpba rakással, de a Rackák csemege takarmánya a tél derekán majd megfizethetetlen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)