2012. március 10., szombat

A Magyar Fekete Búbos Kacsa pikadatkor tojik


Bizony nem adja könnyen a természet az állattenyésztést sem a Racka esetében, sem pedig a Rackák mellett élő Magyar Fekete Búbos Kacsa tekintetében. A tél kellős közepén bizony átszabadult a kertlábból egy keverék kutya és alaposan megrendezte a hó elől behúzódó kacsa állományunk. Ennek következtében a gácsért is elvitte. Itt tehát nem a róka tizedeli, veszi le a sarcot, mint a tanyákon, gazdaságokban. Miért mondom ezt?
Azért mert rengeteget kerestem kutattam Magyar Fekete Búbos Kacsa után és mindenütt azt hallottam, hogy idén a nagy tél miatt bizony a róka sarcot vett mindenütt.
Persze ahogy melegszik az idő és lehetőségünk lesz rá, mi is megerősítjük a birodalmuk védelmét, de erre egészen egyszerűen nem gondoltam, hogy megtörténik. A Magyar Búbos Kacsáim vérvonalának gyökere a messzi Erdélyből ered. Onnan hozta Szécsi Zoltán Mórahalomra őket tenyész tojás formájában. Évekig tenyésztette őket, mire az állománya úgy felszaporodott, hogy lassan, de biztosan magán viselték a magyar rögöt, meghonosodtak ezen a földön.
Ahogy ez a baleset megtörtént én hívtam is gácsér vásárlás céljából, de ő még nálam is nagyobb kárt szenvedett, mert összesen egy tojó és egy gácsér maradt neki ebből a színváltozatból. Mivel nálam az ő vérvonala található, ezért az utolsó ilyen gácsérját nekem adta a 4 tojómhoz.

Amint az új gácsér megérkezett azonnal birtokba vette a birodalmát és minden egyes tojó csatlakozott hozzá. A Magyar Kacsa hihetetlen módon összetart. Hogy mennyire parlagi és szilaj ere a legjobb példa, hogy amint elolvadt a hó azonnal rámozdultak az itató vályúra olyan szinten, hogy telehordták homokkal. Ezért ideiglenes medencét kaptak, amíg az udvarukban a kiásott tó újra és újra meg nem telik a szivattyúzott vízzel. Ahogy a tavat meglátták még a reggeli fagy sem érdekelte őket. Persze ennek az Erdélyi Kopasznyakú tyúkok is örültek, mert nemcsak a medencéjükben törték fel a deres jeget, hanem az itató vályúban is, így kora reggel, ahogy a kakas első kukorékolása hallatszódik, már ihatnak is.

A fürdés és pancsolás, illetve a gácsér hamar meghozta tojó kedvüket is. Elkezdtek tojni és néhány nap után a tojás sárgájában megjelent a mag is, ami jelezte, hogy a gácsér dolgozik.
A szilaj, parlagi Magyar Búbos Kacsa hajnalban, napkeltekor, pirkadatban tojik! Mivel ekkor még fagy mostanában, ezért vastag széna fészekbe tojik, és a tojását gondosan betakarja a hideg elől.
A tojást meglátva rázendítettek az Erdélyi Kopasznyakú Tyúkok is, és elkezdtek tojni. A baromfiudvar újra élettel teli! Szépen gyűlnek a tojások a keltetéshez.

1 megjegyzés:

  1. Van két ilyen tojóm. Véletlenül kerültek hozzám és szeretnék túladni rajtuk, mert nincs gácsérom, vagy egy gácsért venni hozzájuk. Ha valakit érdekel írjon: ivett.23.50@gmail.com

    VálaszTörlés