A legnagyobb körültekintés, elővigyázatosság és maximálisan kielégítő táplálás esetén is adódhat olyan, hogy az anya nem termel elég tejet ahhoz, hogy a bárány kielégítő ütemben fejlődjön. Ennek a legbiztosabb jele az, hogy amíg a bárány hasonló korú társai szinte napról napra szemmel láthatóan erősödnek, addig a kevés tejet kapó bárány elesettebbé, soványabbá válik. Nem utolsó sorban sokszor sír, hogy az anyját a tejleadásra ösztönözze.
Gyakorlat juhászatokban, hogy a nyájban tartanak néhány kecskét, melyeknek nemcsak az a szerepe, hogy a juhász tejhez, tejtermékhez jusson, hanem az elárvult, vagy lemaradott bárányoknak azt a bizonyos többlet szükségletet biztosítani tudják.
Nemcsak a Racka juh, de a kecske is rafinált természet. Ezért nem elegendő, ha csak a fejős kecske a nyájban van, hanem odafigyelni, dajkásítani is szükséges. A kecske mennyiségileg több tejet termel a juhoknál. A föcstejes időszakot ugyan pótolni nem tudja, de dajkásítással alkalmas arra, hogy a lemaradott bárányok megfelelő tejtáplálékot kapjanak.
A bárány sem érti először, hogy mit akarunk tőle a kecske emlőinél. Első alkalommal a tarkójánál fogva szétnyitjuk a száját és a duzzadt kecske tőgy bimbójából néhány tejsugarat húzva fejünk a szájába. Aztán megpróbáljuk kiváltani a szopási reflexet ujjunkkal, a kecske bimbójának bárány szájába helyezésével. Általában az első sikeres alkalom után, de néhány próbálkozás után biztosan sikerrel járunk és a bárány szopni kezd. Ekkor már csak a kecskére kell odafigyelnünk, hogy ezt tűrje és fogadja el. Az esetek többségében a kecske azért alkalmasabb erre, mert nem olyan szoros a kötődése az utódjához, mint például ez megfigyelhető a juhok esetében. Ezért mások utódait legtöbbször könnyebben elfoglalja.
A dajkásított és pót táplálással gondozott bárány esetében a fogyasztást úgy tudjuk ellenőrizni, hogy a kecske másik tőgyfelét kifejjük. Így látjuk megközelítőleg az elfogyasztott tejmennyiséget. Abban az esetben, ha a kecske túlságosan elfogadja a bárányt figyelnünk kell, nehogy a bárány megcsaljon bennünket nap közbeni fogyasztással.
A tejlopás nap közben nemcsak azért probléma, mert nem tudjuk mennyit fogyasztott a bárány, gida, nem tudjuk mennyi tejet ad az anyánk. Miért fontos ez? Hiszen mondhatná bárki, hogy nem kell vele törődni, csak alá csapjuk és kész.
Ahogy a Szelén és E vitamin pótlásnál is említettük, hogy nem elegendő, hogy legyen előttük nyalósó és a gond el van vetve, úgy ebben az esetben sem oldottuk meg a problémát a gida, bárány anyák alá engedésével. Kecske esetében lényeges, hogy minél több tejet nyerjünk a tartás során.
A bárány, gida eredendően nemcsak naponta 2-3 alkalommal szopik, hanem sűrűn, egész nap rendszeresen. Ezért az anyja vagy a kecske által termet tejet folyamatosan üríti, kiszopja. Ráadásul a tőgy utófejésében is verhetetlen. Hiszen kézi fejés során, de gép fejéskor is a fejési technika a bárány, gida szopását igyekszik utánozni. Ez nem véletlen, hiszen a bárány, gida tökéletes ügyességgel tudja a tőgyből a legutolsó tejcseppeket is kinyerni. Dajka kecske esetében ez azért lényeges, mert a nem a saját utódját szoptató anya a báránynak nem adja oda az utolsó cseppig a tejet, hanem képes visszatartani.
A nap közben sűrűn, több alkalommal történő szoptatás, a visszatartott tejmennyiség mind azt a következményt okozhatja, hogy a kecske apasztani kezd. Nem alakulnak ki a termelt tej tárolására alkalmas izmok, inak és kötőszövet, hiszen szinte mindig üres a tőgye a folyamatos csapolás következtében. A vissza tartott tejmennyiség pedig pont az utófejés hatását nélkülözi, ezért a tőgyben maradt tej hatására vagy begyullad a tőgy, vagy apasztani kezd.
Ezért a helyes gyakorlat az szokott lenni dajkásított nevelés során, hogy a bárányokat, gidákat felügyeletünk alatt neveljük, tápláljuk úgy, hogy kezdetben segítünk, később a folyamatot ellenőrizzük és szemmel tartjuk alá engedéskor.
A tejlopás nap közben nemcsak azért probléma, mert nem tudjuk mennyit fogyasztott a bárány, gida, nem tudjuk mennyi tejet ad az anyánk. Miért fontos ez? Hiszen mondhatná bárki, hogy nem kell vele törődni, csak alá csapjuk és kész.
Ahogy a Szelén és E vitamin pótlásnál is említettük, hogy nem elegendő, hogy legyen előttük nyalósó és a gond el van vetve, úgy ebben az esetben sem oldottuk meg a problémát a gida, bárány anyák alá engedésével. Kecske esetében lényeges, hogy minél több tejet nyerjünk a tartás során.
A bárány, gida eredendően nemcsak naponta 2-3 alkalommal szopik, hanem sűrűn, egész nap rendszeresen. Ezért az anyja vagy a kecske által termet tejet folyamatosan üríti, kiszopja. Ráadásul a tőgy utófejésében is verhetetlen. Hiszen kézi fejés során, de gép fejéskor is a fejési technika a bárány, gida szopását igyekszik utánozni. Ez nem véletlen, hiszen a bárány, gida tökéletes ügyességgel tudja a tőgyből a legutolsó tejcseppeket is kinyerni. Dajka kecske esetében ez azért lényeges, mert a nem a saját utódját szoptató anya a báránynak nem adja oda az utolsó cseppig a tejet, hanem képes visszatartani.
A nap közben sűrűn, több alkalommal történő szoptatás, a visszatartott tejmennyiség mind azt a következményt okozhatja, hogy a kecske apasztani kezd. Nem alakulnak ki a termelt tej tárolására alkalmas izmok, inak és kötőszövet, hiszen szinte mindig üres a tőgye a folyamatos csapolás következtében. A vissza tartott tejmennyiség pedig pont az utófejés hatását nélkülözi, ezért a tőgyben maradt tej hatására vagy begyullad a tőgy, vagy apasztani kezd.
Ezért a helyes gyakorlat az szokott lenni dajkásított nevelés során, hogy a bárányokat, gidákat felügyeletünk alatt neveljük, tápláljuk úgy, hogy kezdetben segítünk, később a folyamatot ellenőrizzük és szemmel tartjuk alá engedéskor.
