Egy kis emlékeztető az őszi programból:
Városszéli zsibongó tömeg és a vásár morajló sokasága nyeli el a vásári látogatót, ahogy sétál a sorok közt, tapossa a földet nézelődő tétlenségében. Az egyik oldalról békebeli marhabőr szíjak lógnak az útba, természetesen azért, hogy a vevőknek kibökje a szemét, és bele botoljanak. A másik oldal felől sült hurka és kolbász illata száll, a meleg lángosról nem is beszélve. Meleg lángost kaphat bárki vásárfia gyanánt, ha el nem rántja a fejét, már a nap delére a pityókázástól egyre okosabb, és egyre konokabb vásári komédiásoktól. Valahol a kötőfékek, és kolompok környékén már messziről villan az ember szemébe a napsugár, mintha valami vaku volna, mert a késes-köszörűs sátornál a pengék élén megcsillan a fény. Temérdek bicska sorakozik az asztalon különféle nyéllel. De az avatott keresgélőt most a bicska nyele foglalkoztatja a legkevésbé. Valahol a cifra bicskák alatt a látókörből szinte kieső távolságban alul sorakoznak a körmölő kések. Van ám köztük olyan körmölő pörge kés is, ami mellé egy nyélben ott az evős bicska él is. Városi népeknek készülhetett, akiknél a bicska nem használati eszköz, hanem dísz, hiszen a birka lába csupa gané, amikor a körmölő megragadja. Józan ítélőképességű juhász sem eszik szaros kézzel, nemhogy egy nyélben hordja a juhok körmét faragó bicskát az evő késsel. No de a legegyszerűbb, legpuritánabb fanyelű pörge késen megakad a szeme. Jó keményfából készült a nyele, ami megérik a használója kezébe. Az éle meg rozsdamentes, nemcsak fényezett, polírozott, hogy azt az évi két alkalmat kibírja, amíg hencegnek vele. Forgatja, nyitogatja, majd a késes árus meg is feni méghozzá kaszakövön. Érdekes mestersége van a körmölésnek, hogy még a fenés sem olyan, mint a többi késnél, hiszen nem a köszörűtől csiszolódik az éle a körmölő eszköznek, hanem a kaszakövön a korcogás hangjából is megállapítja a fenő, hogy mikor jó. Avatatlan szakbarbár meg csak kihúzza az élét a kövön annak is, aminek addig jó volt. Nem baj, ha kicsit szorosan jár, mert a bicska rugója úgyis tágul, lazul a használattól. Az összehajtott pörge körmölő kés az egyik leghasználatosabb eszköz egy juhász kezében. Azért, mert nem kell sajnálni, és mivel nem azzal eszik, ezért azzal vág mindent, ami a keze ügyébe kerül. Az evő bicskát csak az étkezések alkalmával húzza elő a zsebe mélyéről. De a gondosan kiválasztott bicska, úgy a körmölő kés is elkíséri a gazdáját hosszú-hosszú éveken át.
Jobb esetben évente egyszer, de leggyakrabban, vagy magára valamit is adó juhászatban évente kétszer kerül körmölésre a sor. Ennek több oka is van, azon túlmenően, hogy a nyájban az állomány mennyire idős. Mert a bárány még elszaladgál a saját Istenadta körmén, de ha a juhok közt több idős anya is van, akkor nem mindegy, hogy mikor veszik a körmét elő. A körmöléshez nem jó a rideg, fagyos téli idő. Nem is elsősorban a fagy miatt, hanem az istállózott jószág nem az egészséges legelőt tapossa, hanem a puha almot. A nyári tikkasztó meleg meg szintén nem alkalmas, mert az még a sziket is megrepeszti, nemhogy a juhok körmét. Tavasszal és ősszel a csapadékosabb időjárás fellágyítja a juhok szaruját, így körmölésnél könnyebben faragható. Az sem mindegy, hogy milyen vidéken járja a jószág a legelőt. A sok a sár, ami közé ragad a körömnek, akkor hamarabb sántul. Ha puha homokos talajon, akkor meg a körme nem kopik a talajon, hanem túlnő. Tehát az alkalom kiválasztása is nagyon fontos. A sántákat a nyájból körmölésre többször elő kell venni. Ha tavasszal több volt a sánta, illetve a körmölésnél sokat kellett kifaragni, akkor a juhásznak pontosan tudnia kell, hogy mit tett le tavasszal, hogy folytatni tudja az őszi körmölésnél.
Az ember azt hinné, hogy hiszen csak olyasmi ez, mint az emberi körömvágás, de ez messze nem így van. A juhok páros ujjú patás állatok. Ez azt jelenti konyhanyelven, hogy a körmük belső szerkezete a patához hasonlatos, csak minden lábuk végén duplán van, mint a páratlan ujjon járó patásoknál. Két körmén jár lábanként a marha is meg a disznó is a juhokhoz hasonlóan. Méghozzá a négy ujjából a két középsőn. Minden ujja végén van köröm, csak a két szélső annyira elcsökevényesedett, hogy a járásban nem is használja, nem is érinti a földet, ezért fűkörömnek hívják. Az emberi ujjhoz hasonlítva a juhok körmén is megvannak ugyanazon részek, Úgy kell elképzelni, mintha az ember az ujjbegyén járna, méghozzá úgy, hogy lépés közben a körmére támaszkodna. Csak a juhok körme az ujjuk végén háromszöget alkot, háromszög keresztmetszetű. A háromszög talpa, alapja az ujjbegy, vagy sarok vánkos. A háromszög két szára pedig a köröm. A körmön ugyanúgy található elhalt, élettelen rész, mint az emberi körmön, ami túlnő, ha nem ápolják. Csak a juhok azon járnak, így vagy behajlik a talppárna fölé, vagy megrepedezik. Kemény talajon járatásnál képes elevenig, de körömágyig is felrepedezni. A túlnőtt behajlott köröm alatt meg a sár is megáll és a korokozók is, amik fertőzve bombázzák az eleven puha részt. Saras legelőn, amikor a juhok páros ujja közé bemegy a sár, majd száraz helyen megszáradva megszilárdul, akkor a megszáradt éles föld kikezdi a juhok lábujjai között a finom, vékony bőrt. Ugyanakkor érdekes módon a meszes, szikes sár meg taposóként kihúzza a juhok lábából a gyulladást. A gyulladt, pállott körömből a beteg részeket ki kell faragni. Ez a juhoknak kegyetlenül fáj, mert a gyulladt rész érzékeny. De muszáj megcsinálni, kitakarítani a pörge bicskával, és kivágni, hogy új, egészséges sarjadjon helyette. Erre mondja a juhász, hogy meg kell jegyezni, hogy körmöléskor az ember mit tesz le, hogy a következő körmölésnél folytatni tudja. A gümős sánta juhokat, akiknek már a gyulladás nemcsak a körömágyat, hanem a csontot és az egész lábvéget is érinti nem elég kifaragni, hanem gyógykezelni is kell. Az elevenre faragott sánta juhok talpát és körmét szárító kenőccsel kenik, mert a körömágy és az ujjbegynek megfelelő sarok vánkos olyan puha, hogy a juhoknak fájdalmas a járás rajta. A körmölés nemcsak a juhok egészségét, a kosok fedező kedvét befolyásolja, de az egész járást és közérzetet is. A helytelenül körmölt juh nem ott hordja, viseli a testsúlyát, ahol kéne és ez nemcsak további köröm deformitásokhoz vezet, hanem plusz, felesleges energiát emészt fel a járásra, menésre.
Még jól körmölt juhok esetében is megfigyelhető néhány napig, hogy lábukat magasan emelgetik, mert bizony a friss talpfelület még puha és fájdalmas.
Tapasztalt körmölő juhos ember úgy végzi a munkáját, hogy a lehető legkevesebb vágással, metszéssel dolgozzon a juhok körmén. Azért, mert a nyiszitelő, apró vágások mind megannyi mélyedést jelentenek, amiben megáll a kosz és a betegség is. Minden körmölés úgy kezdődik, hogy a juhokat az ember lábai közé beültetik. Vannak olyan magyartól idegen juhászatok, ahol állva körmölik a juhot, és mintha ló lenne egy-egy körmét felkérik a talajról a körmöléshez. A beültetéshez viszont a juhot le kell dönteni a lábáról, aminek szintén megvannak a fogásai. A Rackán szerencsére van fogantyú a szarva által, de egy suta Merino ledöntése külön tudomány. Általában a haskorcnál ragadják meg és maguk felé vagy a nyak lerántásával, vagy az egyik mellső láb kihúzásával eldöntik. A juh ülő helyzetben ficánkol a legkevésbé és fölé hajolva mind a négy lába könnyen elérhető. Ezért kell körmölés közben végig ülve maradnia, mert guggolva talán könnyebb egy fekvő juh esetében hozzáférni, amíg azt nem gondolja, hogy feláll. A lábakon a pörge késsel először a körmökből kitakarítják a piszkot, füvet, almot. Szakavatott körmölők szinte két-három hosszabb vágással végeznek egy körömmel. Kezdik a köröm belső felületén, a háromszög belső oldalán. A kés pengéje vágáskor kifelé áll, hogy ne egyre mélyebbre vágjanak, hanem egyre sekélyebben. A pörge hegye, feslő harmada a talppárnára fekve csúszik ezzel is elkerülve az elevenbe vágást. A saroktól a köröm hegye felé vágnak. A köröm külső szélén, amit neveznek hegyfalnak is, már a sarok vánkosnál indítják a vágást. A sarokról, vagyis az ujjbegyről leszedik a bőrkeményedést, és a vágást a külső élen húzzák tovább. A pörge penge töve és alsó harmada szintén a talppárnán fekve csúszik, mintegy vezeti a vágást, siklik lapjával, hogy ne az elevenbe vágjanak. A köröm hegye felé húzott vágáskor a penge éle a lábtól kifelé áll és a hosszú vágás végét a köröm hegyén elkanyarítják. A megkörmölt lábvégen a levágott köröm akkor jó, ha picit magasabb a hordozó fal a talppárna magasságánál. Ez pontosan úgy érhető el, hogy a belső oldalon is és a külső hordozó köröm szélen is a talp párnára fektetett penge vezeti a vágást ezzel megeadva a magasságot, hogy mennyit metszenek le a körömből. Ha alacsonyabb a hordozó szél, mint a talp párna, akkor a juhok járáskor a terhet a talppárnán hordják. Ez az elevenre faragás, vagy megnyilalás. A vágással leginkább a sarok vánkosnál és a köröm hegyénél kell vigyázni, mert bizony ott futnak az idegszálak és az erek. Az emberi ujjhoz hasonlóan nagyon tud vérezni, ha belevágnak. A külső íven a sarok vánkosnál a vágást kifelé kell megindítani, mert befelé indítva a pörgével a körmölő könnyen belevághat a másik köröm oldalába, ha megszalad a kés. A köröm hegyénél az elkanyarítás során pedig a körmölőnek a saját ujjára kell ügyelnie, mert amennyiben a gyakorlatlan kéz hüvelyk ujjal megtámasztja a körmöt a hegyénél a vágás elkanyarításához, akkor saját magát vágja meg a vágás befejeztével. A gyakorlott, tapasztalt körmölő is megtámasztja a köröm hegyét a hüvelyk ujjával, de már van olyan rutinos, hogy lentebb, a vágás alatt. Az épen faragott köröm szélei hosszan egyenes metszésűek és a hordozó szélek néhány mm magassággal túl érnek a talp párnán. A sarok vánkosról a bőrkeményedést leszedték egyetlen nagyobb felületi vágással, mert ellenkező esetben a juh túlságosan a körme hegyén járna előbb-utóbb. A belső hordozó szélek kifelé hajlanak, és vágásuk elősegíti, hogy a lábujjak között a sár, alom ne tudjon megtapadni. A köröm hegye lekerekített, lecsapott egy vágással, aminek meg az a szerepe, hogy ellenkező esetben a juh a sarkán (ujjbegyén) járna. A külső hordozó szélek esetében fontos, hogy a vágás körmölés után ne legyen homorú, azaz a közepén jobban levágva, minta köröm hegyén, vagy a sarok felé. Az egyforma magasan megvágott külső hordozó szél lehetővé teszi, hogy a köröm egyenletesen kopjon (vagy növekedjen) és a járás során a terhet a köröm egyenletesen viselje ne csak a sarka vagy a hegye (ahol a legérzékenyebb).
Ezeket a gyakorlati fogásokat, a tapasztalatokat viszont nem lehet másképp elsajátítani, megismerni csak úgy, ha az ember csinálja. Ez másképp nem megy. Ez ugyanúgy hozzá tartozik a juhok tiszteletéhez, mint a nyírás vagy a legeltetés. Kemény fizikai munka, mert ugyan a magyar röghöz szokott Racka, Cigája körmét nem kimondottan nehéz csinálni, és a legkevesebb a gond vele, de a ma divatos húsfajtáknál bizony egy-egy 100 kg körüli birka tisztességgel megrángatja az embert és a körme is olyan, mintha az ember bicskával egy beton tuskót akarni szépre faragni. Ráadásul a juhoknak négy lába van és minden lábán két-két faragni való köröm. De a munka nehézségét enyhíti, könnyíti, hogy körmölés közben a juhász ha jó kedvében van adja az ívet a körmölőknek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése