Ősz

Bizony a Rackák is éjjelre már behúzódnak az istállóba tető alá. Hajnali etetéskor már onnan bújnak elő, pedig egész nyáron nem is használták, csak kint heverésztek a szabad ég alatt. A Racka rideg fajta, ezért nyáron nem is szükséges fedél a feje fölé. Ezt nálunk maguk szabályozzák, így a csillagos eget választották éjszakánként. Most viszont ahogy 12 Celsius körül elkezdett éjjelre lehűlni a levegő sötétedéskor már bevackolnak az istállóba.

A tavasszal kikelt kacsák és csirkék is így tesznek már ebben az évszakban. Nyáron kint ültek a szabadban éjjel is a nekik kialakított ülő rudakon. De bizony, ahogy jön a hideg már a nádtető alá bújnak estére. Nyár végén már kialakítottam a háremeket, azaz a következő év nemzedékét. Az elmúlt napokban hágást is láttam úgy a gácsérnál, mint a tavaszi kakasoknál. Ennek meg is lett az eredménye, mert tévedhetetlen jel volt az ivarérés bekövetkeztére. Reggel már néhány tojás fogad a tojó fészkekben.

Ebben az évben már kicsit bővültünk, fejlődtünk is. Az Erdélyi Kopasznyakú Tyúkok és a Magyar Fekete Kacsák mellett Gyöngyös is szaladgál a baromfiudvarban. Nekik persze ez az udvar még szűk, és más is lesz a szerepük, ha beáll az állomány. A Gyöngyös hangos, rikácsol és nagyon jó élelemkereső. Elsősorban tanyára való, ahol szabadon kószálhat, és a napi betevőjét maga megkeresi. Két helyről is hoztam tavasszal tojást, így egy hárem szerepel a terveim között. Most még zárt helyen vannak a baromfiudvarban, de hamarosan ez változni fog. Kicsit nehezen tűrik, mert a Gyöngyös zárt helyen nagyon agresszív. Az Erdélyi Kopasznyakú Kakas viszont ezt rendezi.

A Harkányból hozott idegen Fekete Magyar Kacsa tojókhoz beállítottam egy búbos saját tenyésztésű gácsért. A kikelt Fehér Magyar Kacsák tojók lettek, így az idegen tenyésztés megtartása mellett lehetőségem nyílt hozzájuk is saját tenyésztésű fekete búbos gácsért tenni. Így 3 háremmel egyre bővül, szélesedik ennek a fajtának a tenyésztése. E mellé számíthatjuk még azt, hogy Körmöndi Imre barátomnál Vaskúton is alakulóban van egy hárem Magyar Fekete Kacsáinkból, illetve Tőkés Réce tojók kerültek tőlünk Makóra, Szepesi Gabriellához, akikhez szintén saját tenyésztésű búbos fekete magyar gácsért vittem magnak. Így a háremek száma valójában 5, amivel el lehet komolyabban indulni a tenyésztés terén. Ez biztató és reménykeltő, hogy ez a fajta ne haljon ki és megmaradjon az utókornak.

Ivarzás

A juhok szezonálisan ivarzanak. Az intenzívebb gazdasági fajták képesek évente többször is ezt megtenni. Így a nagyobb ünnepek során az export pecsenye bárány az év több alkalma során biztosított. Ilyen pecsenye bárány export zömmel Húsvétkor tavasszal, Nagyboldogasszony (augusztus 20.) során és Karácsony alkalmával szokott lenni. Ekkor többet is adnak a bárányokért a felvásárlók, ezért az intenzív árutermelő gazdaságok ehhez igazodnak fedeztetéskor.

A parlagi fajták, mint a Racka is szezonálisan ivarzanak, de szinte csak ősszel hajlandók. Egyedi, szórványos kivételek vannak, de jellemzően, zömmel a nyáj ilyenkor ősszel üzekedik. Mivel a juh elég csendesen ivarzik, ezért csak ha az anyákat figyeljük ez nehezen észrevehető. Nem is úgy tartjuk őket, mint a sertést, vagy a szarvasmarhát, hogy a gazda testközelből ezt észrevegye. Az ivarzás kezdetére árulkodó jelet mutatnak a kosok viselkedései. Persze nagy nyájban a legszembetűnőbb változás az, hogy a kosok fel-fel ugrálnak az anyák hátára, és az ember legbiztosabban innen tudja, hogy bizony megkezdődött az üzekedési szezon. A juhok üzekedése ugyan hosszabb udvarlással veszi kezdetét, de ez nem olyan látványos, szemet szúró esemény. Magát a párzást is pillanatok alatt intézik el, és nem kerítenek nagy feneket az eseménynek. A kos az előzetes bekegő próbálkozások során hirtelen az anya hátára ugrik, majd a telitalálat után néhány másodperccel már el is löki magától az anyát.

A kos mindig azoknál az anyáknál sertepertél, szagolgatja őket, a fenekükben van állandóan. Ha az anyák vizelnek, akkor megszaglásszák a kosok és a felső ajkukat felhúzva, felszegett fejjel vigyorognak. Ez a Racka mosoly a legárulkodóbb jel arra, hogy az ivarzási szezon elkezdődött. A falkáról levett, elzárt kosok olyannyira érzik ezt a szagot, hogy törni-zúzni kezdenek, és mindent elkövetnek, hogy az ivarzó anyákhoz férkőzhessenek.

Ha türelmesen megfigyeljük a viselkedésüket, akkor először az anyák oldalát próbálgatják. Fejüket jellemző módon felszegve közlekednek, az anyák oldalához érintik állukat és bekegnek. A falkában a kos be-be-be hangja a legárulkodóbb, hogy közel az optimális időpont a fedezéshez. Ezzel próbálják az anyákat, hogy megállnak-e vagy elszaladnak. Minél optimálisabb lesz az időpont az ivarzáskor, annál inkább őrzik is az anyákat és strázsálnak mellettük. Erőteljesebb, vérmesebb kosok képesek az anya védelmében az embernek is neki fordulni. De mindenképp meresztgetik a szemüket arra, aki az anyajuh felé közelít és igyekeznek távol tartani mindenkit tőle. Élénkebb, vérmesebb kosok úgy neki dörgölőznek mindennek (jászolnak, szénának), hogy az ivarzási szeonban szinte kikenik magukat, mint egy indián harcos. Vérbe forgó szemmel engednek teret az ösztöneiknek. Közben igyekszenek az anyát úgy megszorítani (karámhoz, drankához), hogy kiprovokálják az üzekedést és megtörténhessen a fedezés.

Persze a kos nem annyira intenzív viselkedést mutat ebben az időszakban, mint például a kecskebak. Az kikeni magát a vizeletével, dörgölődzik és sír, illetve a péniszét öltögeti. Az ivarzás a kecskéknél is megkezdődött.

Ebben az évben a kisült, megégett legelő és kaszáló ellenére ez az időszak is korábban kezdődött. Általában szeptember és november között történik mindez a megszokott módon. A szeptemberi lehűlés bekövetkeztével el is kezdtek sorra az anyák ivarzani. Így gondoskodik a természet arról parlagi, szilaj fajták esetében, hogy az őszi üzekedés után a 150 nap vemhesség végére a bárányok a tavaszi fűre szülessenek.

Kukoricaszár

Ahogy vége lett az augusztusi tikkasztó kánikulának és eljött a szeptember, úgy köszöntött be hirtelen a lehűlés. Elég drasztikusan, mert éjjelre 15 Celsius körülire süllyedt a hőmérséklet. Idén valahogy minden hamarabb kezdődik. Megszoktuk már, hogy a forró magyar nyárban július végétől csak kisül minden. De ennyire, mint ebben az évben történt nem számítottunk rá. Még a kalászos gabonát is korábban aratták. A kukorica tetemes része kisült, ha nem locsolták. Júliustól már lesárgult, megperzselődött kukoricaszárak tarkították a szántóföldeket. Úgy, hogy szinte alig maradt a kukoricának ideje csövet kötni.

Tavaly már volt néhány olyan helyem, ahonnan kukoricaszárat hordtam haza a Rackáknak. Idén a forró nyár miatt mindenütt korábban szóltak. Sajnos a legtöbb helyen nekem kell a szárat levágnom, de tavaly ebbe már beleszoktam. Azért csak tartanak a faluban néhány helyen jószágot. A kukoricacső nemcsak főzni alkalmas tejes zsenge állapotában, hanem kiegészítés is lemorzsolt szemek az apró jószágnak. Első osztályú hizlaló takarmány. Olyannyira, hogy a töméssel hizlalt kacsákat csak ezzel etetik. Nyár végén a csövek letörése után a szára a növénynek melléktermék. Sarlóval, speciális szár vágóval a föld felett elnyesik, majd kévébe kötik. A kévéket pedig szárkúpba hordják össze, amely olyan, mint egy sátor, ami levezeti a vizet. A jó szárkúpot ugyanolyan technikásan kell rakni, mint a kazlat. Megvan annak a mikéntje és a módja. De nézzük sorban.

Aki még nem csinálta, annak jobb, ha akármilyen meleg van, de hosszú ujjú ingben, vagy vékony pulóverben fog hozzá, mert a kukorica levele éles és a belőle letört darabkák szúrósak. Olyan nagyon, hogy ha beleköltözik a hajlatokba, akkor nincs az a mosakodás, ami megszabadítsa az embert. Csípős, mint a rizs és az árpa szalmája.

Szokták mondani a tapasztaltabbak, gyakorlottabbak, hogy a szárvágáshoz nem kell ész, csak erő. Ész a kévekötéshez kell, mert ott olyan csúszós hurkot kell kötni a madzagra, hogy a kévét összefogva megszoríthassák a szárakat. Bár most azért lehűlt a levegő, így az ember elbírja a hosszú nadrágot és az inget, de melegben elég szauna szerű a végére a dolog. A szárvágáshoz csak olyan mértékben kell ész, hogy nem mindegy az ember mikor vágja. Hajnalban, kora reggel a legjobb, pláne ha még az őszi harmat és a dér is beköszönt. Ilyenkor az éjszakai nedvesség miatt nem porzik annyira, illetve ahogy a vágás után az ember a hóna alá csapja a kukoricaszárakat nem töredezik le róla a levél. Nagyon zölden még nem alkalmas vágásra, mert a kéve bepenészedik. Ahogy a csövek érésekor is meg kell várni a törésig a legkisebb nedvesség tartalmat a növényben, úgy ez vonatkozik a szárvágásra is. Persze az idén ezzel nincs probléma, mert hamar kiszáradt minden. Ha mégis találunk több zöld szárat, mert mondjuk árnyékos helyre vetették, akkor azt tegyük külön kévébe és legelőször azt etessük fel. A csövek letörése után viszont nem szabad ezt a dolgot sokáig húzni, mert a kukoricaszárról az első szeles időjárás lehordja a leveleket.

Ugyan a kukoricaszár melléktermék, de a kérődzők remekül hasznosítják. Azért, mert emésztéssel tudják bontani a növényi részeket. A baromfi számára értéktelen takarmány és nem is szereti szárazon. A sertésnek meg szinte csak rost, amitől nem hízik, csak szétrágja és elteríti az aljban, amit onnan villával elég nehéz kitakarítani. Ugyan melléktermék, de a juhok, kecskék és a szarvasmarha is nagyon szereti. Kicsit édeskés számára, amitől úgy rákap, hogy a szénát is otthagyja. A leveleit gyorsan bekapkodja, míg a szárával elszenved egy darabig. Ezért leginkább szecskavágóval apróra vágják, és úgy teszik jászolba nekik. A szárízék, ami ezek után marad, már megfér az alomban és a trágyával kihordható.

Mivel sok udvarban a faluban vetnek kukoricát főzni, az apró jószágnak, disznónak, ezért utána a szárral nem tudnak mit kezdeni. Eltüzelni lehetne, szintén összevágva, hogy beférjen a kazánba. Igaz a fűtő értéke nem a legjobb, de így is lehetne hasznosítani. Viszont tavaly után már a nyáron szóltak nekem, hogy ha kell, szükségem van rá, akkor elvihetem. Persze csak le kell vágni, be kell kévézni. Így most tart számomra a kukoricaszár szezon. 15-30 kévéket egy-egy konyhakertből összehordok. Másnak melléktermék és haszontalan, de nekem értékes takarmány, igaz dolgozni kell vele, így pluszmunka. A Rackák viszont nagyon örülnek neki, mert ugyan kapnak szénát is a télen, de már látják, hogy min munkálkodom. Én nem kúpba rakom, hanem egyelőre összehordom talpával a kerítésnek támasztva és majd tető alá rakom, az istállóban gerendázott padlásra kerül. Így télen hőt szigetel is az istállóban a jószágok feje felett. A Racka egyébként képes lenne kukoricaszáron kitelelni. Egyrészt mert parlagi fajta, másrészt pedig annyira szereti. Amolyan tél előtti energia többlet, a sovány széna előtt egy kis csemege számára. Ezt ebben az évben még megtoldottam némi takarmány tökkel is, hogy a tél beállta előtt egy kis vitamin pluszhoz jussanak. Hogy a baromfik számára se legyen értéktelen a kukoricaszár, azért az idén még nem szecskázom. A lerágott szárakat újra kévébe kötöm és lesz belőle szélvédő, árnyékoló, takaró kerítés, meg tojófészek a baromfiudvarban.

Persze a Rackák és a kecskék ezzel mit sem törődnek. Nekik csak ez élvezet, és megelégedetten dugják a fejüket a jászol közepébe.

Fürösztés

A történelmi időkben nem volt annyiféle modern gyógyszer a juhok számára a külső és belső paraziták irtására, elkerülésére. Valóban nem is volt ennyiféle élősködő nyavalya, aki támadta a juhokat. A Racka ugyan ellenálló, szívós, rideg, szilaj fajta, de mégiscsak juh, ezért bizony ha tetszik ha nem, ha beismerjük ha nem fogékony az ilyen bántalmakra. Kevésbé fogékony, mint mondjuk az intenzív fajták, mert az intenzív termelés sok esetben együtt jár az érzékenyebb szervezettel, aminek a szükségleteit jobban ki kell elégíteni, mint az ezen a rögön őshonos fajtákét.

Bizony ezek a nyavalyák valószínűleg akkor kerülhettek erre a vidékre, amikor az intenzív gazdasági árutermelő fajták elterjedtek és tért hódítottak maguknak. A térhódítás következtében a primitív, parlagi fajtáknak sokszor csak az igénytelenebb tartás és takarmányozás maradt, ami tovább fokozza ezeket a parazitás betegségeket.

Két legfőbb ilyen bántalmat kell megemlíteni, amely parazitás betegségek napjainkban már annyira elterjedtek, jelen vannak, hogy az alapvető tartási szükségleti kielégítéséhez hozzá tartozik, szerves részét képezi az ellenük való védekezés. Védekezni, megelőzni mindig jobb, mint gyógykezelni. Külső élősködők közül a rühösséget kell megemlíteni, míg belső paraziták közül védekezés elmulasztása esetén a májmétely kártétele a legjelentősebb. Mindkét betegségről részletesebben volt szó korábban itt.

A májmétely, mint köztigazdás (törpe iszapcsiga) betegség terjedésének nagymértékben kedvez a nedves, tócsás, mocsaras legelő, mert a köztigazda ebben a közegben érzi a legjobban magát. Rühösség esetében főleg a téli tartási körülmények játszanak szerepet, párás, nyirkos, fülledt, fáradt levegőjű közeget kedvel.

A parlagi, primitív fajtáinkat gyakran legeltetjük elhanyagolt legelőn, olyan területen, ahol intenzív fajtáinkat már féltenénk, vagy azok nem termelnének jól. Ugyan a Racka juhot kevésbé istállózzuk télen, mert nem igazán való neki a zárt hodály, de mégis a tél legkeményebb időszakában a nagy hóban nem tud kijárni, így kevésbé szellőzik ekkor.

A belső élősködők ellen vannak ugyan népi gyógymódok, de hatásosabb védekezni ellenük parazita irtó szerekkel. Parazita irtó szerek léteznek külső élősködők ellen is injekció formájában. Viszont ezek az irtó szerek sem visznek ki mindent. Megfigyelhető kifejezetten Racka juhok esetében egy olyan külső ártalom, amely nem rühösség, nem atka, de mégis főleg az anyák tavasszal vetkőzni kezdenek.

Mivel régebben nem igazán voltak ilyen gyógyszerek, ezért a külső élősködők ellen tavasszal, nyírás után fürösztéssel védekeztek. Legtöbb esetben egy úgynevezett fürösztő folyosót, árkot alakítottak ki a földbe mélyesztve behajtó és kihajtó rézsűvel. Aztán ezt a medencét, árkot tele engedték vízzel, a fürdető szert a vízbe keverték és a juhokat egészen egyszerűen áthajtották rajta. Ennek hiányában ezt úgy oldották meg, hogy a nyájat egy kádra szorították és abba ugrasztották bele a juhokat.

Ha jó, alapos a fürösztés, akkor hatékonyabb, mint ha az ember a juhokat oltaná külső élősködők ellen. Fertőtlenít is, kimossa a frissen növő gyapjúból a nem oda való dolgokat, és az új gyapjú egészségesen sarjadhat. Ma már léteznek elég széles spektrumú fürdető szerek. A fürösztő oldat töménysége az adott szertől függ és annak csomagolásán felvan tüntetve.

VIDEO     

Ennek apropójából Ópusztaszeren az egész nyájat megfürdettük. A fürösztéshez Neocidol oldatot használtunk. A fürösztő oldatot előre elkészítettük és fürdetés előtt alaposan felkevertük. Fürösztő árok híján a juhokat a leválogató karámba tereltük, a kolompokat leszereltük róluk, és kutyával megpróbáltuk egy 1000 literes kádba ugrasztani őket. Ez az első néhány Racka után meghiúsult, mert a kád szélénél lecövekeltek. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy a kád és a juhok közé állva kutyával a nyájat a kádra szorítottuk és egyenként megfogtuk a juhokat, hogy a leválogató karámból a kádon keresztül fürdés után távozzanak. Gyopár Sinka hathatós és kemény segítségnek bizonyult a feladat megoldásában. Ugatásával, fogásával a nyájat végig a kijáratban elhelyezett kádon tartotta. A juhok fürösztésében segítséget nyújtott az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark műszaki részlege, annak dolgozói segítettek. Minden egyes Rackát alaposan lefürdettünk a nyájban, gondosan ügyelve arra, hogy a fürdető oldaton átbuggyanjanak. Fürdető árok esetében egy ember mindig a fürösztő folyosó felett áll és hosszú bottal nyomja le egyenként a juhokat, hogy az oldatban megbuggyanjanak.

A terelő kutya szempontjából ilyenkor válik teljesen érthetővé a gyakorlatban, hogy miért is volt szüksége a magyar pásztoroknak olyan hajtó kutyára, aki hangos és ha kell a feladatnak oda csípéssel nyomatékot is ad.
A szűk karám felől a kádba tolni a juhot hátulról a kutyának hajtás. Kőkeményen. A kád és a juhok közé állva a kutyának az emberen tartani, ott megtartani a falkát pedig gyűjtés, de magyar változatban.

Egy óra elteltével a fürösztés után, ahogy elkezdődött a délelőtti felmelegedés ebben a mostani forró nyárban, a Rackák már szabadon legelészve száradtak.

Árnyékoló tető

Idén annyira perzselő és forró a nyár, hogy a terelés gyakorlás alatt a Rackák még a pihenő deleltetés során is a sugárzó napsütés égető forróságának voltak kitéve. Ezért összefogással árnyékoló tető készítésébe fogtunk. A magunk által beszerzett építő anyagot az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark műszaki részlege segített felépíteni.  Elkészült az árnyékoló nádtető a Terelő Karámban.

Ennek köszönhetően nemcsak a terelni vágyók gyakorolhatnak kulturált körülmények között, hanem a terelt Racka juhok is megfelelő, árnyékos helyen pihenhetnek delelési időben.

Van is rá szükség, mert hetek óta kitart a nyári tikkasztó forróság és az időjárás előrejelzése szerint a közeljövőben nem is enged. Nem szokatlan ez egyébként a magyar nyártól, csak idén hatványozottabban jelentkezik a szárazsággal karöltve, amely kiégeti e legelőt. A Rackák nem igényelnek egyébként ennél különösebb gondoskodást az elhelyezéssel, tartással kapcsolatban, viszont deleléskor árnyékba vonulnak és a tűző naptól mentes helyen kérődznek. Ezt kívántuk nekik ezzel biztosítani. A nádtető nemcsak visszaveri a napsugarakat, de szigetel is, illetve alatta az itató víz is friss és hűs marad.

Legeltetés Ópusztaszeren

Felmerült az igény az Ópusztaszer nemzeti Történeti Emlékpark részéről, hogy a juhászkodást, mint a Magyar Pásztorkultúra szerves részét ne csak a karámon belül mutassuk meg, prezentáljuk a látogatóknak, hanem amolyan félig-meddig hivatásos módon, alkalmazkodva a hely sajátosságaihoz tegyük ezt mindennapi látnivalóvá, nem csak bemutatók alkalmával és elsősorban ne a tanulási folyamatot szemléltessük, hanem a gyakorlatot. Ebből kifolyólag rááldoztam a szabadságomból egy hetet és elkezdtük a munkát. Kaptam hideget-meleget egyaránt eddig is, úgy a dolgozóktól, mint a hagyományőr pásztoroktól mit hogyan kéne csinálni. A tanácsokat, jó szándékú megjegyzéseket biztatásnak vettem, a negatívumokat, kérges száraz csipkelődést pedig építő jellegű kritikának. Így 2012. július 23. napján reggel kihajtottam és lássuk a részleteket, tapasztalatokat sorjában. A mindennapi, hivatásos munkára Gyopár Sinkámat vittem magammal.

Az élőhely:

Az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark, ha fogalmazhatok így, nem elcsépelve a szavakat igazán méltó, csodálatos közeg, környezet erre a munkára. Az ember el sem tud képzelni gyönyörűbb és nemesebb helyet! Több hektáros legelő, harsogó zöld fűvel, árnyékos bokrokkal, facsoportokkal, melyek részint kisebb erdőket alkotnak. A terület körbe bekerítve, és benne esztétikusan elhelyezve azok a történelmi múltat idéző helyek, melyek minden magyar lelkületű látogató szívét megdobogtatják. A park területén az emlékhelyek, muzeális értékű épületek, tárgyak kulturáltan, gondozottan vannak elhelyezve és rendszeresen karbantartva.

Ezért ez azt is jelenti, hogy a terelés során minderre illik vigyázni, tiszteletben tartani. Nem utolsó sorban a terelés szempontjából ez kedvezőtlen több okból is:

Az épület együttesek néhány esetben szabályos folyosót alkotnak, ahol a legelő jószág eliramodhat. A Csete-Jurták között a nyájnak szabályos íve van a járásban, mert annyira ismerik, hogy hol találhatnak ki a területről. A Körtvély-tó körüli keskeny ösvény szintén előre menekülési folyosó, vissza fordítási lehetőség nélkül. Ugyanilyen szűk íves folyosó a Rotunda épülete mögött található. A terelő kutyát már csak azért sem lehet elé küldeni, mert a megtorpanó falka betörheti az üveget, fellökheti a kiállított tárgyakat, kárt tehet a személyzeti parkoló autóiban is, vagy egészen egyszerűen a tóba fordul, ami már többször előfordult.

Tehát a kutyázást, kutyához szoktatást másképp kellett megoldani, elhagyva a kezdetek során néha durvább megmozdulásokat. A Rackáknak ettől függetlenül megvoltak az évek alatt kialakult kedvenc helyeik a park területén, ahová szívesen jártak, ahol rendszeresen legeltek kedvükre. Ekkora falkának egyébként ez alatt a 4 nap alatt ezek a részterületek bőven elegendők voltak.

Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy engedjek is, de ne is, hogy a pressziót úgy kezdjük, hogy ott tartom őket és nem engedem kedvükre kóborolni.

A Rackák

A 40 feletti létszámú nyáj a 12 saját fekete ürüvel elég sajátos életmódhoz, napi ritmushoz szokott. Gyakorlatilag generációk óta, évek alatt sosem voltak legeltetve, hanem csak reggel kicsapták őket a területre és este pedig behajtották. Ennek több következménye is lett a falkában:

Mivel nagyjából önálló, elvadult életet élnek, ezért nem egy a nyáj napi ritmusa. Nem egyszerre esznek, nem egyszerre legelnek, nem egyszerre kérődznek. Nincsenek közöttük főnökök, nincs a nyájban mag, akiket figyelni lehetne és ez szerint számolni a mozgásukkal. A széledő, terülő nyáj gyakorlatilag bármelyik irányba összeugorhat és elillanhat. Eképpen az első kihajtáskor délelőtt csak néztek és nem legeltek, hogy mit akarok. Próbálgattak kitérni, keresni a menekülési útvonalakat, hogy kifogjanak az emberen és a terelő kutyán. Deleléskor nem ittak, hiszen nap közben is ott lesz majd a Körtvély-tó erre. A falka egy része legelt, a másik része kérődzött, akár fekve, akár menet közben, vagy állva és a többi pedig csak nézett, illetve folyamatosan vonul le és fel. Az időszak végére szépen beállt a bioritmusuk. Reggel kicsit fürgébben, frissebben, de délutánra már szabályos legeltetés volt, előtte deleléssel, itatással és kérődző pihenéssel. Érdekes, hogy az időszak végére a nyájban a vezető szerepet azok a fekete ürük vették át, akik már hozzá szoktak a tereléshez. Tudták a regulát és ezért elkezdték vinni a többit.

A terelő kutya

Már többször megkaptam, hogy a kutyáim szikra kemények, energikusak és ez a munka néha sok. Azt is megkaptam, hogy az igazi juhász nem szereti a zizegős, pörgős kutyát, mert túl sok a munkához. A karám munkához valóban, elképzelhető, de oda kicsit szükség is van erre a dinamikusan gyors váltásokra, nem kevésbé a határozottabb kiállásra.

Viszont a többől mindig könnyebb elvenni, mint a kevesebbhez hozzá tenni. Ezért ha a kutya sok, akkor van miből lefaragni. Egy motiválatlan, enervált, érdektelenebb kutya nem képes arra, hogy egész álló nap a szemét, tekintetét a nyájon tartsa.

Gyopár úgy került hozzám, hogy a gazdája, aki egyben a tenyésztője is azt mondta róla, hogy elég sebes, és ilyen az egész vonala. Ezzel a legelső nap megszenvedtem, mire eldöntöttük, hogy kinek van igaza. A Sinka átlényegült és nem azt az utat választotta, hogy bármelyik pillanatban kitörjön, hanem engem kezdett el figyelni és tettre kész maradt, állandó készenlétben, ugrásra készen. Ebben segített a távolság is, mert az első nap a nyáj csak úgy 50-100 méterre engedett magához, míg az utolsó nap ez 10-20 méterre csökkent.

A folyton menős, pörgős kutyám először láttam délben pihenni, elfeküdni és pillanatok alatt felvette a nyáj, illetve a juhok körüli élet, a használat napi ritmusát. Persze első nap szokatlan volt neki, hogy reggel után csak délben ihat a vályúból, illetve az első délelőtt mindig lehívják. Majd a második nap úgy volt vele, hogy a tekintetét a nyájon tartja és lesi az alkalmat mikor, miben tud nekem ösztönösen segíteni. A belefogós, rámenős kutyából mértéktartó, falkát érző, éber, figyelmes, kellően finom, de határozott, céltudatos és főleg higgadt kutya lett. A küldés erősségét pisszentéssel és csattintással szabályoztam, de a lehívás erős volt. Így dolgoztunk össze a cél érdekében. Az utolsó nap már azt vettem észre, hogy beszélgetek vele, mondatokat intézek hozzá, de munka közben szinte parancs, szó nélkül dolgozunk. A finom megoldások ne tévesszenek meg senkit, mert sokkal több észmunkát követelnek a kutyától. Azért, mert éreznie kell az egészet és nem csak a feladatot.

Legeltetés

Más a cél, mint mondjuk a terelés gyakorlása esetében, hiszen itt abszolút a kutya van a jószágért és nem fordítva. Bár ennek a nyájnak nem ártott volna előtte pár nap karámolás, de ezt úgy oldottam meg, hogy kihajtás előtt, majd behajtás után körbe ment párszor a kutya karámon belül, de kint.

Ahogy beállt a nyáj napi ritmusa már tudtunk szabályosan legeltetni, amikor egy kicsit engedem felém rágatni, majd finoman fordítok a kutyával és elrágnak tőlem. A higgadt kutya már elég jól megközelíthette őket legelés közben, nem kapták fel a fejüket. Az elvadult Racka eszement magyar jószág, mert képes felszegett fejjel kilométereket menni.

Reggeli kedvenc helyük volt a Nomád Park, ahová elszöktek minden reggel kihajtáskor. Első pressziónak kihajtottam őket onnan a kutyával, hogy mindjárt az elején ne legyen igazuk. Ekkor a látogatói főbejárathoz mentek, amit engedtem több okból is:

Egyrészt a büfé sor, műhely, műszak épületei, másik oldalról pedig a bejárat melletti székely kapu kerítése olyan nyiladékot alkotott, ahol egyik irányból és a másik irányból is fordíthattam rajtuk, megszoríthattam őket.

Másrészt a nyitáskor belépő látogató máris a múltba léphetett, mert Racka nyájat látott juhásszal meg terelő kutyával. Kis idő elteltével, amikor már nem volt újdonság az árnyékban zöldelő fű, illetve a fák lehulló finom virágzata, akkor felcsorgattam őket a Rotunda mögé, ahol óvatosan ballagtak a Gátőrházig.

Az Ópusztaszeri Gátőrház mellett két hatalmas fűzfa alatt árnyékban legelhettek. Ugyan rendre próbáltak elillanni vissza a Rotunda mögé, vagy a Gátőrház mögötti résen a Körtvély-tó túloldalára, de itt ismét a terelő kutya irányba küldve akadályozta meg őket ebben.

Az ember először kicsit nehezen találja a súlypontot, balanszot a nyáj mellett, hogy mikor hova helyezkedjen és akkor merre enged teret, de erre hamar ráéreztünk.

Végezetül a Körtvély-tó Rotunda felöli partján legeltetve felcsorogtunk a Csete Jurtákig, és a jurták mögötti nyiladékot legeltetve zártuk a napot, a Feszty-Körkép Rotunda mögött várakozó látogatóinak, és a Csete-Jurták vendégeinek nem kis örömére a behajtásig.

Tapasztalatok

Azon túl, hogy az elvadult nyájban nincsenek főnökök, és ahhoz szoktak generációk alatt, hogy arra mennek, ahová akarnak ez a nyáj a parkban mindenkinek útban van. A látogatók rendszeresen élvezik, hogy a juhok közé rohannak fényképezni. A skanzenből elzavarják őket, hogy ne legeljék le a virágokat. A bejárattól elzavarják őket, hogy ne legeljék le a bokrokat. A büféktől elzavarják őket, hogy ne oda piszkítsanak. A Rotundától elzavarják őket, hogy be ne törjék az üveget. A tó mellől elzavarják őket, mert zavarják a horgászokat. Még a takarítóktól is megkaptam, hogy ne ott legeltessek, mert a birka bogyót nekik kell eltakarítani. Viszont a büfések, és a Gátőrház dolgozói meglátták bennük azt, hogy ahol a nyáj ott van a látogatók zöme, illetve a műszaktól sok segítséget kaptam a legeltetés során. A park rendezvény felelőse is több alkalommal megnézett, meglátogatott.

Az elzavarás lényege nem az a terelés szempontjából, hogy menjenek onnan, hanem az a káros következménye, hogy lóduljanak el, iramodjanak meg, mert úgy a jó, ezt szokták meg és utána arra mehetnek, amerre az orruk áll. Ez nagyon beléjük vésődött az évek alatt.

A teljesen kutyázott nyáj a jelek szerint nem is érdeke a parknak, hiszen egy kutyázott falkát aztán kutya nélkül végképp nem lehet elzavarni. Ez csak úgy működhetne, ha a park felvenne, alkalmazna egy juhászt, aki az év minden napján velük, mellettük van és ott dolgozik a juhokkal. A látogatók részéről lenne rá affinitás, mert sok elismerést, kedves szót, érdeklődést bezsebeltünk az időszak alatt. Igazából a szimbiózis szempontjából is ildomos lenne, mert egy rendszerhez szokott nyájjal mindig könnyebb, mint egy elvadulttal. Autentikus is lenne, mert a juhásznak rendszeresen lenne dolga (nyírás, fürösztés, fejés, bárányozás, körmölés, legeltetés, almozás, szénázás stb.). De mindez már nem az én kompetenciám.

Eredmények

Ennek ellenére úgy éreztem, úgy gondolom, hogy több okból is érdemes volt:

Megmutattuk és szemléltettük, hogy mit lehetne kihozni ebből a dologból. Felállítottunk egy rendszert, amit lehetne folytatni, fejleszteni.

A legnagyobb elismerést a látogatók és néhány hivatásos hagyományőr pásztor szemében vívtuk ki.

Az ember és a terelő kutya a napi hivatásos munka során átlényegül. A terelés gyakorlása a karámban az alapja, de itt válik valóra, fordítódik konkrét munkára minden. Ezért a kutyának tudnia kell az alapokat és az embernek pedig éreznie kell az életformát.

Bár rengeteget gyalogoltam, de aktívan pihentem, mert a nyájra koncentráltam, kutyáztam és mellé egy csodás festői környezettet kaptam. Csizma a lábamon, málha a hátamon, de egész nap a kutyámmal voltunk és megtanultuk egymást úgy, hogy az a jószágnak legyen jó.

Újra felelevenedtek bennem az eredeti szakmám gyakorlati fogásai, illetve a nyájat figyelve, azt mozgatva sok mindent megtudtam, megtanultam a viselkedésükről, életükről.

Az energia bomba menős sebes kutyám lehiggadt, megkomolyodott és szabályosan bele simult a használati munkába.

Sokan mondják, hogy a városi, modern civilizáció mennyivel szélesebb szelekciós nyomást gyakorol a kutyára, hiszen mennyivel több mindennek kell megfelelni, mint a múltba révedésnek tűnő legendás pásztorkodás során. Erre a legjobb példa ez az alkalom, lehetőség volt, hogy mennyire nem így van.

A terelő pásztorkutya az egész napos terelő munkában teljesedik ki, talál magára és pszichikailag sokkal jobban kielégíti bármely mai modern kutyás sport fizikai lefárasztásánál. Agymunka és észhasználat számára, mégpedig eredeti közegében, ősi feladatkörében.

Nem utolsó sorban maga az ember is átértékeli magában ezt a hivatást és életformát, gyökeresen megváltozik az értékrendje. Mindezekért érdemes volt!

Azt hihetnénk, hogy egy kulturált modern civilizáció milyen széles világ egy terelő kutya számára, ugyanakkor ez valójában csak egy félig telt szűk világ neki. Az igazi helyét a terelés hivatásában találja meg, ezért érdemes ebben néha bele inni. De beszéljen minderről egy film:

VIDEO - http://www.youtube.com/watch?v=-CBsFozaJXs 

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja

 Bizony elég forró ez a nyár és nem olyan, mint a tavalyi. Tavaly dúsan zöldellő rét, harsogó vastag kaszálók várták a jószágokat és volt mit legelni, de kaszálni is. Igaz ugyan, hogy folyton nézni kellett, hogy a kaszált széna meg ne ázzon. Hát az idén nem kell. Nincs egy csepp eső sem és nagyon vékony a legelő. A karcsú kaszálót sok esetben le sem vágják, hanem legeltetik. Ugyan a jószágnak többet, sokat kell menni, hogy jóllakjon. Nincs is eladó idei széna a környéken. Ilyen az itteni szikes rét. Arany ára lesz a szénának ősszel és sokszor most is jászlazni kell a legelő mellé. Ugyan az anya juhok egy része Mórahalomra költözött egy idegen kos mellé, de a többieknek kaszálok. Többet kell kaszálnom ahhoz, hogy megteljen a jászol. Persze a kecskék és az itthon maradt juhok ebből mit sem vesznek észre, mert tele a hasuk és megelégedetten kérődznek. A meleget nem bírják ők sem. Késő délelőtt már lehorgasztott fejjel közlekednek. Van árnyék nekik bőven, mert a karámjuk fák alatt terül el. Időnként csemege gyanánt hullott almát, a piacról főzni való kukorica zöld csuhét, fonnyadt salátát, borsó héjat, levénült uborkát, lefásult karalábét ropogtatnak. Aki nem rest idén sem és van elég területe, az megengedheti magának, hogy szénát betakarítson. Most zölden szárad a széna is ebben a tűző napsütésben. Hetek óta 40 C körüli hőmérséklet megvisel állatot és embert.