2012. szeptember 16., vasárnap

Ősz

Bizony a Rackák is éjjelre már behúzódnak az istállóba tető alá. Hajnali etetéskor már onnan bújnak elő, pedig egész nyáron nem is használták, csak kint heverésztek a szabad ég alatt. A Racka rideg fajta, ezért nyáron nem is szükséges fedél a feje fölé. Ezt nálunk maguk szabályozzák, így a csillagos eget választották éjszakánként. Most viszont ahogy 12 Celsius körül elkezdett éjjelre lehűlni a levegő sötétedéskor már bevackolnak az istállóba.

A tavasszal kikelt kacsák és csirkék is így tesznek már ebben az évszakban. Nyáron kint ültek a szabadban éjjel is a nekik kialakított ülő rudakon. De bizony, ahogy jön a hideg már a nádtető alá bújnak estére. Nyár végén már kialakítottam a háremeket, azaz a következő év nemzedékét. Az elmúlt napokban hágást is láttam úgy a gácsérnál, mint a tavaszi kakasoknál. Ennek meg is lett az eredménye, mert tévedhetetlen jel volt az ivarérés bekövetkeztére. Reggel már néhány tojás fogad a tojó fészkekben.

Ebben az évben már kicsit bővültünk, fejlődtünk is. Az Erdélyi Kopasznyakú Tyúkok és a Magyar Fekete Kacsák mellett Gyöngyös is szaladgál a baromfiudvarban. Nekik persze ez az udvar még szűk, és más is lesz a szerepük, ha beáll az állomány. A Gyöngyös hangos, rikácsol és nagyon jó élelemkereső. Elsősorban tanyára való, ahol szabadon kószálhat, és a napi betevőjét maga megkeresi. Két helyről is hoztam tavasszal tojást, így egy hárem szerepel a terveim között. Most még zárt helyen vannak a baromfiudvarban, de hamarosan ez változni fog. Kicsit nehezen tűrik, mert a Gyöngyös zárt helyen nagyon agresszív. Az Erdélyi Kopasznyakú Kakas viszont ezt rendezi.

A Harkányból hozott idegen Fekete Magyar Kacsa tojókhoz beállítottam egy búbos saját tenyésztésű gácsért. A kikelt Fehér Magyar Kacsák tojók lettek, így az idegen tenyésztés megtartása mellett lehetőségem nyílt hozzájuk is saját tenyésztésű fekete búbos gácsért tenni. Így 3 háremmel egyre bővül, szélesedik ennek a fajtának a tenyésztése. E mellé számíthatjuk még azt, hogy Körmöndi Imre barátomnál Vaskúton is alakulóban van egy hárem Magyar Fekete Kacsáinkból, illetve Tőkés Réce tojók kerültek tőlünk Makóra, Szepesi Gabriellához, akikhez szintén saját tenyésztésű búbos fekete magyar gácsért vittem magnak. Így a háremek száma valójában 5, amivel el lehet komolyabban indulni a tenyésztés terén. Ez biztató és reménykeltő, hogy ez a fajta ne haljon ki és megmaradjon az utókornak.

2 megjegyzés:

  1. Kedves "Duci"!
    Első bejegyzőként hadd gratuláljak a blogodhoz. Nagyon színvonalas, könnyed olvasmány, a fotók is nagyon jók. Én úgy hét éve költöztem Budapestről a Kiskunság vidékére, és itt láttam először rackát- több helyi gazda is tenyészti őket. Rendkívül érdekes jószágok, ha nagyobb udvarom lenne, magam is tartanék párat. Lenne egy kissé furcsa kérdésem. Már régóta feltűnt, hogy a racka juhoknak milyen különös szemük van. Míg maga a szem nagy, kerek (és sárga), a pupillájuk csupán egy vízszintes csík! Mi ennek az oka? Talán az Alföld fényviszonyai ellen védekeznek csík alakú szemekkel? Igaz, rackát régen nemcsak az alföldön de hegyvidékeinken is tartottak. Ön mint szakember, mit gondol a "csík-szemek" funkciójáról???

    VálaszTörlés