2013. június 17., hétfő

Legeltetés





A blogírás kicsit hosszabb szünete ellenére a valóságban az események ugyanúgy követik egymást, mint ahogy az lenni szokott.

A bárányok leválasztása jól sikerült. Igaz néhány napot még fejni is kellett az anyákat, mielőtt külön legelőre költöztek. Lehetett volna erre a fejésre jobban összpontosítani úgy, hogy akár fejős juhok is lehettek volna az anyákból. Azonban inkább azt a megoldást választottuk, hogy a bárányok után ne kezdjék el nekem termelni a tejet, hanem apasszanak el. Némelyiknek tisztességes, kezdő kecskének is becsületére váló tőgye volt.

A választás után a bárányok a lucerna szénáról váltottak a legelőre. A jövő évi terelő alapanyag zökkenőmentesen állt át a legelő füvére. A jerkéket és a fehér színűeket kos bárányokra cseréltem.

Az Ópusztaszeren jelenleg kialakult koncepció szerint oda terelni ürük és kosok kellenek.

A téli szálláson a kecskéken kívül a Rackák helyét a baromfi társadalom vette át. Tavasszal kelt növendék kacsa, gyöngyös, kopasznyakú csirke nevelkedik a karámban.

A kacsa kotlóm jóvoltából még napos libákat is nevelünk, de ezekről majd később…
Gyorsan növekednek a legelésnek hála.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése