2013. február 17., vasárnap

Saját törzskönyves kos






Bizonyára emlékeznek a rendszeres blog olvasók, hogy a Hortobágyról, Loncsák lehel barátomtól pedigrés kos érkezett a közreműködésemmel az Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékparkba.

Nos, napjainkban minden változik, ezért úgy alakult, hogy a parkban felszámolják a Racka állományt. A mi Racka falkánk lehet ott, de a parkba egy program keretében telepített védett, ritka, őshonos növényeket nem legelhetik. Ezért eladó sorba került a törzskönyves kos is, akit én hoztam a parknak.

Úgy döntöttük nem hagyjuk elveszni ezt a kost, ezért megvásároltuk! Ugyan az anyáink létszáma nem érinti azt a kategóriát, hogy a törzskönyves kos által lehetőségként nyílt támogatás megérje, hiszen többe kerül a kos, mint amit vissza hozna első évben. Mégsem hagytuk, mert barátság által kerülhetett a parkba, ránk való tekintettel lett kiválasztva.

Ezért már az anyáink között nézi meglepődve, hogy változik a sorsa, de elégedett, jó fej, bár még kis időbe telik, amíg az új viszonyokhoz hozzá szokik. Terveink szerint a terelési és juhászkodási bemutatókon is szerepel majd, azon túl, hogy az anyáinkhoz használjuk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése